Közélet

Útlezárás miatt ritkítottak egészséges fákat Tarjánban

Útlezárás miatt ritkítottak egészséges fákat Tarjánban

2020. július 27., hétfő
Útlezárás miatt ritkítottak egészséges fákat Tarjánban
Mint ismeretes, augusztus végéig nagyszabású felújítási munkálatok zajlanak a Csillag téren. A rekonstrukció miatt a trolibuszok módosított útvonalon közlekednek, de mivel a Fecske utcában nem fértek volna el, ezért tarvágást végeztek az út menti egészséges fákon.

Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom vezetője szerint alapvetően nem is lenne szükséges felújítani a Csillag teret, a kis utcákba terelt forgalom pedig sok bosszúságot okoz a helyieknek. – A Csillag teret az elmúlt 20 évben többször felújították, még a környéken lakók sem értik, hogy miért volt szükség egy újabb komolyabb beruházásra. A módosított útvonalon közlekedő trolik helyett célszerűbb lett volna olyan pótlóbuszokat forgalomba állítani, amelyek elférnek, ehelyett pont a nyár közepén tarvágását végeznek azokon a fákon, amelyek ilyenkor élnek igazán – fogalmazott Szabó.

A Fecske utcai fák a forgalomterelés miatt vesztették el lombkoronájukat (Fotó: Sándor Judit)

Az önkormányzati képviselő szerint rendkívül ellentmondásos, hogy a Zöld város program keretein belül szűk kis utcákba vezetnek be olyan méretű forgalmat, amit nem bírnak el. – Hétfő reggel megtapasztaltuk, hogy élesebb helyzetben milyen a forgalom. Több csomópontba is forgalomirányító rendőröket kellett kivezényelni, mert akkora volt a tumultus. A Felső Tisza-part és az Etelka sor sarkán volt a legnagyobb fennakadás – osztotta meg tapasztalatait. Szabó Bálint úgy véli, hogy Zöld város programnál figyelembe kellene venni, hogy az építkezések ne okozzanak elviselhetetlen zaj- és környezetszennyezést. Megemlítette, hogy a városrészben élők véleménye szerint a Felső Tisza-part és az Etelka sor kereszteződésében kellett volna körforgalmat kialakítani, nem pedig az alapvetően szép és gondozott Csillag teret felújítani.

Fairtó zöld program

Nem új keletű dolog, hogy a Zöld város program keretein belül fákat ritkítanak.

Tavaly februárban beszámoltunk arról,

hogy Belső-Tarjánban több mint kétszáz fát kivágtak azért, hogy parkolóhelyet létesítsenek a helyükön.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.