Közélet

Nem épül meg az új könyvtár Vásárhelyen

Nem épül meg az új könyvtár Vásárhelyen

2020. július 10., péntek
Nem épül meg az új könyvtár Vásárhelyen

Márki-Zay Péter és az új városvezetés bő kétéves töketlenkedése és politikai cirkuszolása miatt újabb milliárdoknak mondhat búcsút Hódmezővásárhely: most éppen az új könyvtár és tudásközpont megvalósítása hiúsult meg, súlyos milliárdokat bukott a város - írja a Promenád.hu.

A lap cikke szerint a Modern városok program keretében a kormány egy ötmilliárd forintos új könyvtár- és tudásközpont építésének támogatását vállalta 2017 májusában. Az akkori fideszes városvezetés a Kossuth téri helyszínre már konkrét tervekkel is rendelkezett a nagyszabású és fontos fejlesztésre. Márki-Zay Péter azonban új helyszínen akarta megvalósítani a beruházást, ezért gyakorlatilag megpuccsolta a Kossuth téri projektet. Azóta mintegy két és fél év után már a harmadik helyszínnél tartunk, ahol újra a nulláról kell kezdeni a tervezési folyamatot. A kormány tekintettel arra, hogy a beruházás évek óta még csak el sem indult, egy újabb támogatásmódosítást már nem támogatott. Márki-Zay Péter két és fél éves tevékenységének eredményeként elbukta Hódmezővásárhely a könyvtár és tudásközpont támogatását. További részletek

ITT

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.