Közélet

Nagy szükség van az egyházakra a kistelepüléseken

Nagy szükség van az egyházakra a kistelepüléseken

2020. július 4., szombat
Nagy szükség van az egyházakra a kistelepüléseken

Nagyobb szükség van ma a falvakban az egyházakra, mint korábban, a kormány ezért is támogatja a Magyar falu program keretében a történelmi egyházak közösségi szintű fejlesztéseit – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Dörben.

Gyopáros Alpár kiemelte, hogy a program keretében elsőként egyházi közösségi terek fejlesztésére írtak ki pályázatot tavaly februárban, ennek hétmilliárd forint volt a keretösszege és több mint ötszáz település pályázott. Idén ötmilliárdos keretösszeggel hirdették meg a pályázatot és várhatóan két hét múlva döntenek a nyertesekről. Elmondta, hogy ezzel a pályázati kiírással olyan kistelepülések fejlesztése a cél, ahol a megfogyatkozó papság és lelkészség miatt nem lakik egyházi személy, de van pap- vagy lelkészlak, így azokat az épületeket közösségi élettel lehet megtölteni. Ennek érdekében három pályázati lehetőséget kínáltak a falusi egyházközösségeknek. Épületfelújításra 15 millió forintig, az épületek eszközállományának fejlesztésére 5 millió forintig, világi közösségszervező egy évig történő foglalkoztatására pedig 2,3 millió forintig nyújthattak be támogatási igényt. Utóbbi foglalkoztatottal azt a célt szeretnék elérni, hogy közösségszervezőként tehermentesíteni tudják a sokszor négy vagy akár hat települést is ellátó egyházi személyeket – mondta a kormánybiztos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.