Megint hazudtak! Újabb pert bukott Botka László "újságja", a Szeged.hu


Újabb helyreigazítási pert bukott aszeged.huaz SZTE rektorával, Rovó Lászlóval szemben. Eddigi mérlege egyébként Botka László "újságjának" csak ebben az ügyben: 7 helyreigazítási közlemény 14(!) hamis állítás miatt. Mindemellett 1 millió forint perköltséget is fizetniük kell.
Megint helyreigazításra kötelezte a bíróság Botka László házi lapját. A szeged.humárciusban, illetve áprilisban többször, több cikkben is hazudott a Szegedi Tudományegyetem rektoráról. Közös még ezekben a "cikkekben" az, hogy szinte mindegyikben szerepelt Mihálik Edvin momentumos politikus is, aki tevékenyen kivette a részét az ügyből nyilatkozataival. Ezek egy jó részéről azonban szintén kiderült a perben, hogy nem igazak! Rengeteg helyreigazítása volt már a városi, önkormányzati "lapnak" eddig is más ügyekben, és pert veszítettek Nemesi Pállal szemben is, mert hazudoztak róla még a kampányban. Az SZTE rektorát sem kímélték, de ezúttal is túllőttek a célon. Mint azt most megtudtuk, a közpénzből - vagyis a szegediek pénzén - működő "újságnak" csak a rektorról szóló cikkek miatt 7 helyreigazítási közleményt kell(ett) megjelentetnie 14(!) hazugság miatt és még egymillió forint perköltséget is ki kell perkálniuk.