Legenda a város szélén a Sárga – Képgaléria!

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szocializmus hagyatéka, mai napig élő békebeli hangulattal. Három neve van, minden háznak külön története és történelme, és a szegediek Aranypartja is itt van. A  Sárga múltja legendás, jelene a múltjából merítkezik, a jövője még kérdéses. Sándor Judit fotós kollégánk barangolt az üdülőtelepen.

Felsővárost Tápé felé elhagyva, a töltés Tisza felőli oldalán lesétálva jutunk el a Sárgára. A legtöbben nem jutnak messzire az üdülőterületen, néhány száz méterre két halászcsárda, az Öreg Körössy és a Kiskörössy várja a vendégeket. Pedig érdemes egy jó halászlé után beljebb sétálni a különleges hangulatú üdülőövezetbe.

A Tisza egykoron számos halásztanyára volt felosztva, a régi helyi halasvizek egyik szakaszát nevezték Sárgának-innen ered az eredeti neve, de a térképeken Tömörkény üdülőtelepként vagy Tiszavirág üdülőtelepként is említik. Előbbi névre magyarázatot adhat egy hatvanas években megjelent szegedi útikönyv, ahol ezt írják: “A Tömörkény István Üdülőtársulat nagy szeretettel foglalkozik a szép kis üdülőtelep fejlesztésével”.

Nevének eredete egyesek szerint a Maros sárgásabb hordalékáról – ami a magasból, repülőről is tisztán kivehető – keresztelték el, ami itt keveredik bele a Tisza vizébe. Egy másik elképzelés szerint mivel az altalaj löszből áll, ennek színéről kapta a nevét. Érdekes feltételezés, hogy a város neve is kapcsolatban lehet a Sárgával bizonyos értelemben. Olyan értelemben, hogy a „szeg” nem mint sarok, ék vagy kiszögellés alakjában értendő, hanem mint ősi használatú színnév, ami a sárga és a barna árnyalatait takarja (régi lószínnév). Így a város neve sötétszőkést, sárgásbarnát, olajos árnyalatú sötétsárgát jelent, olyan színárnyalatot, amilyen a Tisza a Maros betorkollása alatt.

Az 1920-as, 1930-as években kezdték el kiépíteni a területet. Az apró telkeken nagyrészt saját kezűleg épített házikók, hétvégi házak, lakóházként funkcionáló nyaralókat épültek. Mivel a terület a Tisza ártere, ezért a folyó magas vízállásánál elönti a Sárgát. A házakat magas lábazatra építették a nagyobb károkat megelőzendő.

A terület apró telkein szinte egymásba érnek a nagyrészt saját kezűleg épített házikók, vityillók, de láthatunk itt komolyabb épületeket is, sőt nem egy esetben lakóházként funkcionáló nyaralókat is. A korábban gyárakból “így-úgy megszerzett” építőanyagokból – akkori közkeletű nevén „hulladékokból” – épített házak nagy része ma már más magánkézen van. Ahogy a Sárgáról szóló egyik blogbejegyzés alatt olvasható: “Ha valaki elkiáltaná néhány nagy szegedi üzem nevét – Pick, Vidia, Konzervgyár, Kábelgyár, Délép – sok épület megmozdulna és elindulna a hajdani telephelyek felé, a jelenlegi tulajdonosok legnagyobb meglepetésére.”

Koós Miklós építkezőknek és építészeknek szóló oldalán ezt írja a Sárgáról Ladányi Lajos “odavalósi” barátjára hivatkozva: “Egy, a sárgáról először csak egy ház, aztán kettő, három. Régi öregjeink közt nem volt “ember” az, akinek nem volt legalább egy párbaja. A hatvanas-hetvenes években nem volt “ember” Szegeden az, akinek nem volt kéglije a Sárgán. A Sárgán üdülőt birtokolni státuszszimbólum volt. Az volt a maximum. Kicsi volt a területe. Nem volt kirívó. Hiszen azokhoz az építményekhez pár tíz négyzetméter telek tartozik. Nem minősült hivalkodó magántulajdonnak. Az elvtársak is nyugodtan birtokolhatták.”

A szocializmus idején főleg vállalati, üzemi és munkahelyi közösségek üdülői voltak itt jellemzőek. Népszerű büfé volt itt az Őzike és a Sárgarigó. Ma is népszerű pihenőhely a városlakóknak, annak ellenére, hogy itt is tilos fürdeni a Tiszában.

“Nem kell a Balatonra mennie, ha az Aranyparton akar pihenni, Szeged mellett, Tápé határában, a Tisza árterében is megtalálja az Aranypartot “- írta egy szegedi blogger. És valóban. Az üdülőtelep várostól távolabb eső szeglete az Aranypart nevet kapta, ahogy azt ugyanezen a blogon olvastuk, hiszen régen kijelölt fürdőhely volt. Bár ez megszűnt, sokan most is bemerészkednek a folyóba.

A magyar irodalom egyik legismertebb művében is megjelenik a Sárga. Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című műve Gyanús jelenségek című fejezetében ezt írja: „Egy nap a »Sárgára« csónakáztak. A Sárga egy piciny sziget, mely a Maros és a Tisza összefolyásánál képződött, s ahol a fölséges halpaprikást főzik a szegedi öreg halászok. Az ifjabbja már nem tud deákul. Pedig ez az egyetlen étel, aminek a főzéséhez szükséges a deák nyelv, már természetesen a kecsegén, harcsán, a paprikán és a tiszavízen kívül. Így vagyon ez feljegyezve Márton híres szakácskönyvében, s voltaképpen oda céloz, hogy asszony halpaprikást nem tud főzni, vagy pedig nem lehetetlen, hogy a szegedi halászok régi hármas regulájára vonatkozik, melyet a halpaprikások főzésénél idők kezdete óta szem előtt tartottanak: »habet saporem, colorem et odorem« (Megvan az íze, színe és illata).”

A Sárga jövője jelenleg nem tűnik sikersztorinak, bár az üdülőtelep talán jobb sorsra érdemes. Ma már nem nagyon akarnak üdülőt venni itt, szinte minden második építmény eladó. Az ártéren van, az öregek megunták, hogy tavasszal mindig elönti az ár. A folyó jobb partján, a kanyarulatnál, a folyó épít, ráadásul a Maros is ide indítja hordalékát. Árvízkor majd’ egyméternyi iszap rakódik le az üdülőterületen, így a tulajdonosok egész nyáron azzal töltik az idejüket, hogy az ár levonulása után talicskával a partra hordják azt, amit a folyótól kaptak „ajándékba”. Ebbe sokan már belefáradtak, és lassan a varázsát és korábbi értékét is elveszíti.

A képek egykori pezsgő életről árulkodnak, ott sétálva igazi békebeli hangulata van az utcácskáknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előző sztori

Jó kezekben vannak a betegek a szegedi klinikákon

Következő sztori

Szabadtéri színházzá változik a zsombói sportközpont két hétvégére

Legutóbbi hasonló cikkek