Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Hírzóna

Egymillió forint támogatást is kaphatnak a vidéki idegenvezetők

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Egymillió forint támogatást is kaphatnak a vidéken élő idegenvezetők a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. kedden megjelent pályázatának köszönhetően.

A Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. és a Magyar Turisztikai Ügynökség szerdai közös közleménye szerint a pályázat keretösszege 300 millió forint és augusztus 7-ig lehet jelentkezni; a támogatást még az idén folyósítják.

A felhívás keretében a vidéki Magyarország valamely turisztikai szempontból értékelhető attrakciójáról fényképes mellékleteket tartalmazó szöveges pályázatot kell beadni, amely a jövőben a Magyar Turisztikai Ügynökség értéktárát gazdagítja.

Közölték azt is, a felhívásra jelentkezhet minden vidéki, idegenvezető igazolvánnyal rendelkező természetes személy, egyéni vállalkozó és idegenvezetésre jogosult jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amely tavaly ilyen tevékenységet folytatott Magyarországon, és jelenleg is fenntartja azt.

Az is pályázhat, aki a koronavírus-járvány miatt az idei év márciusa óta felfüggesztette a tevékenységét, de egy idegenvezető csak egyszer veheti igénybe a vissza nem térítendő támogatást.

A felhívás részleteiről a pályázók tájékozódhatnak például a www.kisfaludyprogram.hu weboldalon – áll a közleményben.

(MTI)

 

Tovább olvasom

Egészség

Amíg felügyelni tudjuk a gócokat, nincs baj – mondja a szakember

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kevesebb idős ember kerül intenzív osztályra.

Tovább olvasom

Hírzóna

Világok hangjait hallhatjuk a mórahalmi kulturális központban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Augusztus 21-én, pénteken.

Tovább olvasom

Hírzóna

Majdnem minden második hajléktalan közterületen húzza meg magát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Minden negyedik fedél nélküli gazdasági okból (fizetésképtelenség vagy munkahely elvesztése) került utcára.

Tovább olvasom

Aktuál