Egyetem

Négymilliárdos kutatási központ lesz Szegeden

Négymilliárdos kutatási központ lesz Szegeden

2020. június 27., szombat
Négymilliárdos kutatási központ lesz Szegeden

A vállalati igényekhez alkalmazkodó új kutatási központ jön létre Szegeden 4 milliárd forintos támogatással - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szombaton Szegeden, ahol megalakult a Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központ a Szegedi Tudományegyetem, a Mol és az Audi Hungária Zrt. együttműködésében.

A négymilliárd forintból megvalósuló központ célja, hogy ipari partnerek számára korszerű kutatási hátteret biztosítson alap-, és alkalmazott kutatásokhoz és kísérleti fejlesztésekhez. A Szegedi Science Park területén megvalósuló központ fókuszában a kőolajjal és kőolajszármazékokkal kapcsolatos kutatások állnak. A sajtónyilvános rendezvényen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, Magyarország célja, hogy 2030-ra jelentős innovátorrá váljon, amihez növelni kell az állami kutatás-fejlesztési (K+F) ráfordításokat, ezért döntöttek arról, hogy folyamatosan emelik a támogatásokat. Hozzátette, a következő uniós keretköltségvetési időszakban kutatási programokra több mint 80 milliárd euró áll rendelkezésre, amiben a magyar kutatóegyetemeknek fokozottabban részt kell venniük.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.