Közélet

Sok újdonsággal várja az újranyitást a makói könyvtár és múzeum

Sok újdonsággal várja az újranyitást a makói könyvtár és múzeum

2020. június 14., vasárnap
Sok újdonsággal várja az újranyitást a makói könyvtár és múzeum

A könyvtárban új könyvekkel, a múzeumban pedig két új időszaki kiállítással várja majd a látogatókat a makóiJózsef Attila Városi Könyvtár és Múzeum.

Mint Szikszai Zsuzsanna a Makó Híradónak elmondta, remélhetőleg néhány napon belül megnyithat a múzeum és a könyvtár is, a pontos időpontot a kormány határozata alapján, a Magyar Közlöny megjelenése után tudják megmondani. Az igazgató kiemelte: nagyon várják már a nyitást mindkét épületben. A könyvtárban június eleje óta épületen kívüli kölcsönzés zajlik, aminek nagy sikere van, jelenleg körülbelül 1200 könyvnél tartanak, amit visszahoztak, és ezret kölcsönöztek ki. – Amint megkapjuk a szabad jelzést, akkor másnap mi már rögtön nyitunk, a megszokott nyitvatartási rendben várjuk majd az olvasóinkat, ami azt jelenti, hogy hétfőn, csütörtökön egytől hatig, a hét többi napján pedig kilenctől ötig, természetesen vasárnap zárva tartunk egyelőre – fogalmazott Szikszai Zsuzsanna. Mint kiemelte, nagyon sok új könyvet sikerült az elmúlt hónapokban szerezniük, amelyeket fel is dolgoztak, bevételeztek. A múzeumban jövő héten megkezdődnek a nyári táborok is, amelyek a skanzenben kapnak helyet. A skanzen egyébként már május eleje nyitva tartja kapuit, minden szabály betartásával – hívta fel a figyelmet Szikszai Zsuzsanna. Elmondta továbbá, hogy a múzeumban számos felújítási, karbantartási munkálatot is végeztek; meszelést és tisztítást is az állandó kiállításoknál, így felfrissülve várják majd a látogatókat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.