Közel kilencmillió forint értékű műszert, laboratóriumi eszközt és vegyszert kapott az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítványtól. A civil szervezet és a köznevelési intézményt fenntartó SZTE együttműködési megállapodást kötött: az egyetemi gyakorló gimnázium lett az alapítvány Szegedi Tudós Akadémia harmadik Országos Középiskolai Képzési Központja.
– Mérföldkőhöz érkeztünk – jelentette ki
prof. dr. Hegyi Péter
.A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítványprogramigazgatója arra emlékeztetett, hogy a kezdeményezésükre2012-ben induló
célja, hogy a középiskolai biológia, fizika és kémia oktatást összekapcsolja a Szegedi Tudományegyetemmel. – E program előnyeit immár több mint kétezer gimnazista élvezi. Ez a szám is indokolja, hogy a tehetséggondozás e formáját hasznosító 123 gimnáziumot és 12 bázis iskoláttámogató Országos Középiskolai Képzési Központok számátkettőrőlháromra növeljük az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola bekapcsolásával. A Szegedi Tudós Akadémia (SZTA) bázisiskolái a gimnazisták tudományos szintű képzésének helyszínei, míg az immár 3 országos középiskolai képzési központ a tudományos szempontból is összetettebb programokat biztosítja, például rangos kutatók, köztük Nobel-díjasok főszereplésével.
(Forrás: SZTE)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.