Ilyentájt a kalászok meghajolnak

Búza bokrosodjon, zab szaporodjon! Így szól a népi rigmus, és ideje is van a bokrosodásnak. Mert Péter-Pál ünnepe az aratáskezdet hagyománynapja.Hogy miért éppen a két bibliai alak: az apostolfejedelem, Róma püspöke, azaz Szent Péter és a nagy térítő, a tizenharmadik apostol, vagyis Szent Pál napjához köti a szokásrend a búzavágás rajtját, annak nincs semmiféle szimbolikus tartalma. Sokkal inkább van viszont praktikus oka: a népi megfigyelés szerint e jeles ünnep idejében a kalászosok már egészen közel járhatnak az érettséghez, s az aratásidőhöz.

A sok évszázados tapasztalat szerint tőlünk északabbra ilyentájt a gabona még csak sárgul, míg a mediterrán vidékeken a javát már le is aratták. Nálunk viszont ilyenkor, június végén, július elején jön el a kezdőnap. Természetes, hogy a legkorábban érő őszi árpa, majd a tavaszi rokona nyitja a sort. Utánuk a rozs, s aztán a búza is vágásérett lesz. Végül a legkésőbb aratandó kalászos, a zab kerül sorra.

Eleink gyakorlata szerint a munka végeztével jött az aratóünnep. A középkor óta szokásban volt ez, s egyszer, a múlt század elején előfordult az a szokatlan dolog is, hogy felsőbb utasítás született az aratók ünneplésére: 1901-ben szabályos agrárminiszteri rendelet írta elő ennek megrendezését.

Így zajlott ez egykor a szegedi nagytájon is; aratóbandák tartottak zenés-énekes vonulást, aztán mulatság következett, tánccal, bőséges eszem-iszommal, ahogy a népdal mondja:

Elvégeztük az aratást. Készülj, gazda, jó áldomást! Gazdasszonyunk jó vacsorát! Adjon Isten jó éjszakát!

Az élet felülírta a szokást: az aratóünnepet manapság nem a nagy munka végén, hanem a kezdetén, a Péter-Pál-naphoz közeli hétvégén rendezik sokfelé. A tradíciónkat éltető alkalom ez; no meg tisztelgés a kenyérnek való megteremtője, a földművelő gazda előtt.