/

Bringatolvajt fogtak Vásárhelyen

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgattak ki egy 36 éves férfit, aki a gyanú szerint eltulajdonított egy kerékpárt a városban. Eljárás indult ellene – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

A megalapozott gyanú szerint a helybeli férfi június 16-án délután a megyei jogú városban sétálva figyelt fel a kerékpártárolóban lévő lezáratlan biciklire. Amikor megbizonyosodott arról, hogy senki sem látja, ráült a kétkerekűre, majd eltekert azzal. A tulajdonos csak órákkal később észlelte a lopást, ezt követően bejelentést tett a rendőrségen.

 A rendőrök rövid időn belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát. Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi elmondta, hogy zsákmányát eladta egy ismerősének. Vele szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

 A megtartott kutatás során az egyenruhások lefoglalták a kerékpárt, majd visszaadták azt a tulajdonosnak.

Előző sztori

A Hír TV-ben beszélt az ellene indított támadásról Rovó László – videó!

Következő sztori

Gazdaságvédelmi operatív törzs néven új testület alakul