„Botka engedi, hogy kukázzunk” – egy hajléktalan szerint Szeged a legvonzóbb városok egyike

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy utcán élő ember megdöbbentő dolgokat mesélt a szegedi hajléktalan-társadalomról. Elmondása szerint Szeged különösen népszerű a hajléktalanok körében, mert más városokkal ellentétben itt “szabadon lehet kukázni” és ez a polgármesternek köszönhető.

Farkastörvények az utcán

A fedél nélküli férfi elmondta, Szeged városrészeit leosztották a hajléktalanok egymás között. Szigorú szabályok vannak, ha valaki megszegi azokat, pórul járhat.

– Mindenkinek megvan a maga területe, ha este másnak a környékén kukáznék, ketten-hárman megvernének, vagy megszúrnának. Vannak bizonyos íratlan szabályok, amiket be kell tartani a túlélés érdekében – avatott be minket az utca „törvényeibe”.

Szeged vonzó célpont a hajléktalanok számára, mert “Botka engedi azt, hogy lehet kukázni”

A hajléktalan elmondása szerint Magyarországon három városban: Miskolcon, Pécsett és Szegeden engedik kukázni az utcán élőket. Szeged különösen nagy vonzerővel bír a hajléktalanok számára, mert itt “Botka engedi azt, hogy lehet kukázni, magyarán mondva”. Ez szó szerint így hangzott el az interjú alatt, itt meg is lehet hallgatni:

 

 

Nyilván a polgármester nem személyesen ment oda minden utcán élőhöz és biztatta őket a guberálásra. Arról van szó, hogy az utcán élők között elterjedt a hír az országban, hogy Szegeden “jól bánnak velük”, és nemcsak az önkormányzat, hanem a rendőrség is. Éppen ezért sokan a börtönből való szabadulásuk után sem mennek haza, hanem inkább Szegeden maradnak.

– Pesten nem lehet már megélni az utcán, Szegeden viszont igen.

Akik a Csillag börtönből szabadulnak, nem mennek már vissza a saját városukba, mert itt relatíve jó pénz van az utcán

– indokolta a város népszerűségét.

A férfi beszámolója szerint Hódmezővásárhelyen sokkal szigorúbban kezelik a guberálást, mint Szegeden.

– Voltam Hódmezővásárhelyen, ahogy elkezdtem kukázni rám hívták a rendőröket és azonnal bevittek. Szegeden a rendőrök és közteresek nem csinálnak ebből problémát, hacsak nem szórod szét a kukából a szemetet. Én sosem szoktam – ecsetelte.

Így működik a koldusmaffia

Számtalan cikket írtunk már a belvárosban garázdálkodó koldusmaffiáról. A hajléktalan most beavatott minket a bérkoldulás menetébe. Beszámolója szerint a „hiénák” lakást és élelmet biztosítanak a szegény sorsú embereknek, de nem ingyen.

– Kapnak szállást, meg naponta két darab kiflit, cserébe viszont egész nap az utcán kell koldulniuk, ha pedig nem szedik össze a kellő pénzt, veréssel lakolnak érte – mesélte.

Veréssel fenyegetik a bérkoldusokat Szegeden (Fotó: Archív)

Rablások a szállón

A hajléktalan szerint áldatlan állapotok uralkodnak a hajléktalanszállókon és a nappali melegedőkön: ha nem figyel valaki, azonnal kifosztják a többiek.

– Eddig összesen kétszer voltam a szállón. A második alkalommal zuhanyzás közben kiraboltak, a nehezen összegyűjtött pénzem sose került elő. Az utca biztonságosabb – osztotta meg tapasztalatait.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Előző sztori

Átadták az új rendelőintézetet Szegeden

Következő sztori

Könyvkirályt koronáznak az Agórában

Legutóbbi hasonló cikkek