Hírzóna

A baloldal nem védte meg, sőt adóemelésekkel veszélyeztette a munkahelyeket

A baloldal nem védte meg, sőt adóemelésekkel veszélyeztette a munkahelyeket

2020. június 6., szombat
A baloldal nem védte meg, sőt adóemelésekkel veszélyeztette a munkahelyeket

A válságban a baloldal nem védte meg a magyar emberek munkahelyeit, sőt a sorozatos adóemelésekkel és sanyargatásokkal még veszélyeztette is azokat - mondta a Fidesz-frakció szóvivője szombaton.

Halász János az MTI-hez eljuttatott videofelvételen úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány a magyar gazdaság idei növekedését is lefékezte, több ezer magyar vállalkozás és munkahely került veszélybe. Ilyenkor a kormány mindig válaszút előtt áll, hogyan kezelje a válságot - tette hozzá.Kiemelte: a baloldal válságkezelése mindig "a pénzbehajtás, a sanyargatás és a megszorítás" volt. A baloldal kormányzása alatt mást nem csinált, mint nagyobb teherviselést kért a vállalkozásoktól és a munkavállalóktól is. Európa egyik legnagyobb adóterheivel sújtották a dolgozó embereket és a vállalkozásokat, közben pedig hagyták, hogy a bankok, illetve a multik kihúzzák magukat a teherviselés alól és százmilliárdos extraprofitot vigyenek ki az országból - mondta. Kitért arra: a baloldal kormányzása alatt megduplázódott a munkanélküliség, egymillió ember veszítette el a munkáját. A válságban nem hogy bértámogatást nem kaptak az emberek és a vállalkozások a baloldaltól, hanem adóemelésekkel csökkentették a béreket, a közszférában évekre befagyasztották a fizetéseket és sokaktól elvettek egyhavi bért - sorolta a baloldal intézkedéseit. Halász János szerint a Fidesz 2010-ben és ma is más válságkezelést választott. "Megvédjük a magyar emberek munkahelyeit és a magyar gazdaság eredményeit" - jelentette ki. Hozzátette: ezért is tartják fontosnak, hogy minél többen vegyenek részt a most induló nemzeti konzultációban, amelynek egyik fontos kérdése, hogy milyen válságkezelést válasszon a kormány.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.