Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Hírzóna

Hetek óta először nem volt üres a Szent Péter tér a pápa vasárnapi beszéde alatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Egymástól méteres távolságra, több tucatnyian voltak a vatikáni Szent Péter téren vasárnap. Ez volt az első alkalom március 10. óta, hogy Ferenc pápa nem az üres teret látta, amikor beszéde után kinézett az apostoli paloták ablakából.

Az újranyitott Szent Péter téren többnyire rómaiak, egyháziak és néhány turista volt jelen. Ők “avatták” fel több mint két hónap után a teret, ahol rendőrök ellenőrizték, hogy mindenkin szájmaszk legyen, és az emberek biztonságos távolságra álljanak egymástól. Ferenc pápa a vasárnap déli Mennyek királynője imádságot (Regina coeli) és az ezt kísérő beszédet továbbra is a pápai könyvtárszobában, internetes közvetítésben mondta el. Majd kinézett az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából és kezével köszöntötte a téren levőket, akik erre vártak.

Ferenc pápa beszédében többek között a kínai katolikusokhoz szólt, a 2007 óta nekik szentelt imanap alkalmából. Kijelentette, hogy a kínai katolikusok az egyetemes egyház szerves részét alkotják, és az egyház “támaszt nyújt nekik a megpróbáltatásokban”. Kínában négymillióra teszik a katolikusok számát: a Szentszék és Peking 2018-ban írt alá együttműködési megállapodást, többek közt a Vatikántól kinevezett kínai püspökök elfogadásáról. Ferenc pápa emlékeztetett a 2015. május 24-i, Áldott légy kezdetű enciklikájára a teremtett világ védelméről, és ennek szentelte a következő egyházi esztendőt.

Május 25-re esik az egyházban a tömegkommunikáció világnapja, az alkalomból hétfőn jelenik meg Ferenc pápa olaszul Különbözők és Egységesek. Kommunikálok tehát vagyok című könyve, amelynek előszavát Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház legfőbb vallási méltósága írta.

A Vatikán bejelentése szerint a 83 éves Ferenc pápa összes idei, Vatikánon kívüli programja elmarad.

 

Egészség

A járvány második hullámának határához érkezett az ország

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Mondta Kásler Miklós miniszter.

Tovább olvasom

Hírzóna

Visszatérítheti a szolgáltató az emelt díjas hívások árát 

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Sokak számára ismert kellemetlen jelenséget orvosol egy új törvény.

Tovább olvasom

Hírzóna

Jövőre több mint 250 milliárd forint jut a Magyar falu programra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A fejlesztések keretében a helyi életminőséget szeretnék javítani.

Tovább olvasom

Aktuál