Írjon nekünk

Közélet

Hamarosan nyitnak az iskolák

/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár bejelentette a tanévzárással kapcsolatos döntéseket.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a magyar kormány Facebook-oldalán közzétett videóban elmondta, mivel a járványveszély mértéke érdemben csökkent, az óvodák és a bölcsődék az országban május 25-én, a fővárosban június 2-án visszatérnek a normális működési rendhez. Hozzátette, az intézményeknek külön igazolás nélkül is fogadniuk kell a gyermekeket és a nyár folyamán egy intézmény legfeljebb két hétre állhat le. Erre azért van szükség, mert a szülők szabadsága sok esetben elfogyott, dolgozniuk kell – indokolta a döntést.

Maruzsa kijelentette, a tapasztalatok szerint a tantermen kívüli digitális munkarend jól működik, ezért a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad és a tanév hossza sem változik. – Június 2-tól ugyanakkor engedélyezzük az iskolában a pedagógusok és a tanulók oktatási célú találkozását, kiscsoportos konzultációk, illetve egyéni felkészítés tartását, amennyiben annak célja az elmúlt hónapokban tanultak rendszerezése, megerősítése, az esetlegesen lemaradó tanulók felzárkóztatása – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, engedélyezik a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátását is.

Maruzsa megemlítette, hogy ugyancsak június 2-tól megváltozik a gyermekfelügyelet rendje is. – Már nemcsak egyes kiemelt intézményekben, hanem valamennyi iskolában meg kell szervezni az adott intézménybe járó gyermekek felügyeletét. A gyermekeket külön feltételek, igazolások nélkül fogadni kell. Ezt a gyermekfelügyeleti rendet az iskoláktól június 26-ig kérjük megszervezni és fenntartani – mondta.

További részletek a videóban:

(Kiemelt képünk illusztráció)

Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Tovább olvasom

Egészség

Öten meghaltak, Csongrádban a helyzet változatlan

/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Elhunyt 5 idős krónikus beteg, 1711-en ugyanakkor már meggyógyultak.

Tovább olvasom

Hírzóna

Katonai középiskola épülhet Vásárhelyen

/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Már befejeződtek az előzetes statikai vizsgálatok és elkészültek.

Tovább olvasom

Hírzóna

Újra a kormányt kérdezik a honatyák

/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

A parlament múlt héten több mint húsz előterjesztés elfogadásáról döntött.

Tovább olvasom

Aktuál