Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

Várhatóan elmarad a Borfesztivál és a Hídivásár is

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Botka László a városi televíziónak nyilatkozva azt mondta: nem valószínű, hogy idén megrendezik az egyik legnépszerűbb szegedi rendezvényt a veszélyhelyzet miatt.

Elmaradhat idén a XVI. Szegedi Borfesztivál, a Dóm Téri Kavalkád, és a Hídivásár. Botka László polgármester a Szeged TV-ben tegnap azt mondta, hogy a veszélyhelyzet várhatóan kihatással lesz a hagyományos Szeged Napja rendezvénysorozatra és a május 1-i rendezvényekre is.

“Ha központi korlátozásokat nem oldják fel, akkor egészen biztos nem lesz sem május 1-i rendezvény, sem Szeged Napja Rendezvénysorozat. Márpedig

a kormány előrejelzése szerint júniusban-júliusban tetőzik a járvány, akkor egészen biztos, hogy nem fogják ezeket a korlátozásokat májusban feloldani. “

– mondta Botka. Az, hogy a rendezvények bármelyikét később, a veszélyhelyzet visszavonása után pótolják-e vagy sem, arról egyelőre nem érkezett bejelentés.

Az idei Szeged Napja Ünnepségsorozatot május 15. és 24. között rendezték volna.

Tovább olvasom

Közélet

1947: kevert harcművészeti bemutató a pártgyűlésen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Várkonyi Balázs írása.

Tovább olvasom

Közélet

Kigyulladt egy busz a Fő fasoron – fotók!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Péntek délután lángra kapott a Volánbusz egyik helyi járatos autóbusza a Fő fasoron az újszegedi víztorony közelében.

Tovább olvasom

Hírzóna

Tarajos sült fogtak be vasutasok a szegedi pályaudvaron – videó!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vagy Szerbiából keveredett Szegedre, vagy egy kedvtelésből tartott állat szökött meg.

Tovább olvasom

Aktuál