Közélet

Méltatlan kritikák érik Magyarországot

Méltatlan kritikák érik Magyarországot

2020. április 8., szerda
Méltatlan kritikák érik Magyarországot

Számos kritika éri hazánkat a jelenlegi válsághelyzet kezelését illetően, az igazság azonban az, hogy a legtöbb európai országban hasonló, ha épp nem drasztikusabb jogrend lépett életbe. Az Alapjogokért Központ szerdai online sajtóbeszélgetésén a járvány okozta hazai és nemzetközi veszélyhelyzetben hozott intézkedésekről, valamint a nemzetközi és hazai balliberális sajtó és ellenzék hazánkat érintő, igazságot nélkülöző kritikáiról esett szó – írja a Magyar Nemzet.

Rengeteg álhír jelent meg a veszélyhelyzet kihirdetése óta, amelyeket a hazai balliberális sajtó és ellenzék, valamint NGO-k segítségével már a nemzetközi sajtó is átvett – fogalmazott Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. Elmondta, a különleges jogrend alapkoncepciója 1990 óta – a 2012-es új alaptörvény megalkotása ellenére – változatlan, ezért nem lehet azt mondani, hogy ismeretlen jogrend alkalmazásáról lenne szó. A különleges jogrendet kiegészítő rendkívüli intézkedésről szóló rendeletek sajátossága, hogy tizenöt napig maradhatnak hatályban, meghosszabbításukhoz pedig már szükség van az Országgyűlés hozzájárulására – tisztázta a központ igazgatója. A kormány felhatalmazását az Országgyűlés bármikor visszavonhatja, sőt, ha az arra okot adó körülmények megszűnnek, vissza is kell vonnia. Más országokhoz képest, ahol felhatalmazásuk alatt a kormányok kontroll nélkül bármit megtehetnek, ez kifejezetten demokratikus eszköz – tette hozzá.

Drasztikus intézkedések

Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a különböző országok veszélyhelyzetben alkalmazott jogrendjére hozott példákat. Mint mondta, Magyarország a sikeres országok között van a koronavírus-járvány kezelését illetően, hiszen időben történtek hatékony intézkedések. De egy irányba mutatnak az intézkedések a kevésbé sikeres országokban is: szinte mindenhol a kormány erős felhatalmazása figyelhető meg, hiszen kizárólag a végrehajtó hatalom tud megfelelő gyorsasággal és hatékonysággal intézkedni. A Központ stratégiai igazgatója szerint igencsak visszás Magyarország és – kisebb mértékben – Lengyelország pellengérre állítása, miközben más országokban is ugyanilyen, ha nem drasztikusabb intézkedéseket vezettek be. Mint mondta, sehol máshol nincsenek olyan világos szabályok a rendkívüli jogrend tekintetében, mint Magyarországon. A nyugat-európai államokban egyáltalán nem létezik különleges jogrend, ha mégis, azt hadi jognak hívják, amelyet háborús veszélyhelyzet, nem pedig járvány idejére találtak ki. A régió országaiban viszonylag jól szabályozottak a rendkívüli jogrendek. Romániában és Csehországban a helyi törvényhozásnak meg kell erősítenie a kormány pozícióját, ugyanakkor a felhatalmazásnak időbeli korlátja ezekben az országokban sincs. Németországban nem létezik rendkívüli jogrend, a kormány egy 2000 óta hatályban lévő törvény alapján, rendeletek formájában foganatosít intézkedéseket. További részletek

ITT

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.