Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Közélet

Csongrád megyét is elérte a madárinfluenza, 200 ezer kacsát kell leölni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Csongrád megyében két pecsenyekacsa-tartó gazdaság állományában is kimutatta a madárinfluenza vírusát március 31-én a Nébih laboratóriuma. A két állomány összesen csaknem 200 000 állatának leölése folyamatban van. A madárinfluenza múlt heti ismételt kitörése óta már mintegy 40 gazdaságban van jelen a betegség. 

Bács-Kiskun megye után két Csongrád megyei pecsenyekacsa-tartó gazdaságban is megjelent a madárinfluenza. Az állatok tüneteket nem mutattak, a fertőzés a szigorított állategészségügyi óvintézkedésként kötelezően előírt mintavételezés alapján derült ki.

A Csengele közelében lévő telepen csaknem 142 000, míg az Üllésnél találhatóban 54 000 állat leölését kezdték meg az állategészségügyi szakemberek.

A hatóság a további szükséges intézkedéseket is haladéktalanul megtette, többek között kijelölte a védő- és megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésének mikéntjére a folyamatban lévő járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.

A madárinfluenza március 25-ei kitörése óta csaknem 40 gazdaságban jelent meg a betegség Bács-Kiskun és Csongrád megyében. Az állategészségügy szakemberek minden szükséges hatósági intézkedést megtesznek, a járvány terjedésének lassításához azonban elengedhetetlen az állattartók felelős magatartása is. Az állományokat csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával lehet megóvni. Kiemelten fontos, hogy a baromfikat kötelező zártan tartani, valamint – járványvédelmi minimumfeltételként – zárt helyen kell őket etetni, itatni, továbbá a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni.

A madárinfluenza betegséggel kapcsolatos információk, tájékoztatók elérhetőek a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

Tovább olvasom

Hírzóna

Besúgók ügyködnek a Jobbikban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A párt több egykori politikusa szerint.

Tovább olvasom

Hírzóna

Elégedettek az ügyfelek a Csongrád megyei kormányablakok működésével

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tavaly több mint 700 ezer ügyben vették igénybe a hivatal szolgáltatásait.

Tovább olvasom

Egészség

Az idősotthonokban fertőzöttek fele már meggyógyult

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az operatív törzs rendszeresen védőeszközökkel segíti az intézményeket.

Tovább olvasom

Aktuál