Írjon nekünk

Egyetem

Kijárási tilalom lépett életbe a szociális intézményekben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Több szakmai protokoll és új rendelkezés teszi biztonságosabbá a járvány miatti veszélyhelyzetben a szociális területen dolgozók munkáját és az ellátottak életét – áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleményében.

Tudatták, hogy az országos tiszti főorvos keddi határozata alapján a látogatási tilalom valamennyi szociális szakosított ellátást nyújtó intézményre, a gyermekvédelmi szakellátásra, a javítóintézetekre és a családok és gyermekek átmeneti otthonára is kiterjed.

A látogatási tilalom mellett elrendelték a bentlakásos intézményekből való kijárás tilalmát is. A tiszti főorvos felvételi zárlatot is hirdetett a járvány jelentette veszély miatt.

Az Emmi olyan szakmai protokollt dolgozott ki, ami segíti a szociális alapellátásban dolgozók munkáját – írták a tárca közleményében. A kommünikében azt is kifejtik: a járvány idején általános elv a sokkal körültekintőbb higiéniai protokoll betartása, a nagyobb létszámú szolgáltatási formák átalakítása, az egyszerűbb adminisztráció és személyek közötti kapcsolatok csökkentése. A minisztériumi dokumentum azt is tartalmazza, hogy a járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet a szakemberektől komoly erőfeszítéseket követel, ami különösen igaz a szociális intézményekben szolgálatot teljesítőkre.

Az idős- és a hajléktalanellátás is az egyik legkockázatosabb terület a koronavírus elleni küzdelemben, ahogy fokozott erőfeszítést kíván a járvány idején a fogyatékos és gyermekvédelmi intézményekben, a nagyobb közösségekben való helytállás is – hangsúlyozták a közleményben, amelyben azt is kiemelték, a szociális szakma legnagyobb szervezetei állandó kapcsolatban állnak a szociális államtitkársággal, hogy a legváratlanabb helyzetekre is azonnal reagálhassanak.

(MN)

Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Tovább olvasom

Egészség

Megkezdik az egészségügyi dolgozók szűrésének előkészítését az SZTE-n

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy rövid kérdőívet is ki kell majd tölteni.

Tovább olvasom

Egyetem

Renden zajlottak az érettségik az SZTE középiskoláiban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Összesen kétszázharmincnyolcan érettségiztek.

Tovább olvasom

Egyetem

Befejeződött a vizesblokkok felújítása az SZTE Herman Kollégiumában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mintegy 10 millió forintból.

Tovább olvasom

Aktuál