Hírzóna

Jól elmeszeltek egy szerb drogcsempészt Szegeden

Jól elmeszeltek egy szerb drogcsempészt Szegeden

2020. március 12., csütörtök
Jól elmeszeltek egy szerb drogcsempészt Szegeden

Jogerősen hét év három hónap börtönbüntetéssel sújtott a Szeged Ítélőtábla csütörtökön egy szerb férfit, aki csaknem egy kilogramm, nagy tisztaságú heroint próbált Magyarországra csempészni 2018-ban.

A táblabíróság különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntettében és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségében mondta ki bűnösnek a 30 éves vádlottat, a szabadságvesztés kiszabása mellett kilenc évre kitiltotta Magyarország területéről és egy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A gépkocsivezetőként dolgozó férfi 2018 márciusában vásárolt Szerbiában, Belgrádban egy autót. Két héttel később, március 17-én úgy jelentkezett belépésre Magyarország területére, hogy pár nappal korábban kábítószert fogyasztott. A határátkelőn megállapították, hogy a vádlott a vezetési képességeire hátrányosan ható szer befolyása alatt vezette az autóját. A rendőrök kábítószer-kereső kutya segítségével vizsgálták át a járművet, és a műszerfalban kialakított rejtekhelyen 996,28 gramm, több mint 55 százalékos tisztaságú heroint találtak. A drogszállítmány hatóanyag-tartalma meghaladta a különösen jelentős mennyiség alsó határának 4,5-szeresét. Döntésével a táblabíróság enyhítette a Szegedi Törvényszék által első fokon kiszabott nyolc év büntetést. Benedek Tibor tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, az ítélőtábla a külföldi, a magyar nyelvet nem beszélő vádlott beismerését figyelembe véve látott lehetőséget a büntetés enyhítésére, összhangban a kialakult bírósági gyakorlattal.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.