
A világ legnagyobb online oktatási platformjával, a Courserával kötött együttműködési megállapodást a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), így 7500 hallgató számára váltak elérhetővé a világ vezető egyetemeinek és cégeinek internetes kurzusai - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
A közlemény szerint a Courserát 2012-ben alapított a Stanford Egyetem két professzora, Andrew Ng és Daphne Koller, hogy online, tömegek számára nyitott kurzusokat kínáljanak, amelyek bárhol, bármikor elvégezhetők. Mára több mint 49 millióan tanulnak világszerte a Coursera rendszerében. A portál több mint 3800 kurzust kínál a világ 200 topegyetemének kurzusaiból, valamint ipari szereplők - a többi közt a Google és az IBM - oktatási anyagaiból. Hétfőtől az SZTE 7500 hallgatója kapott hozzáférést a Coursera anyagaihoz a Coursera for Campus révén. A tavaly elindított kezdeményezés lehetővé teszi az egyetemek számára, hogy használják a Coursera anyagait, és ezáltal szakmailag releváns, multidiszciplináris online tudást biztosítsanak hallgatóiknak. A koronavírus-járvány világszerte érinti a felsőoktatási intézményeket, és ez 156 országban 1,4 milliárd diák életére van hatással. Ebben a kritikus pillanatban a felsőoktatási intézményeknek együtt kell működniük abban, hogy átálljanak a digitális oktatásra, és online támogassák a hallgatók tanulását - idézték a közleményben Leah Belsky-t, a Coursera vezérigazgatóját. A Coursera kurzusai - amelyek átfogják a népszerű egyetemi tantárgyakat, így például a mérnöki, üzleti, informatikai, egészségügyi és művészeti kurzusokat - a tananyagot hetekre osztják, és videoleckéket, olvasóleckéket tartalmaznak. A tananyag elsajátítása gyakorlótesztekkel és vizsgatesztekkel mérhető, és a hallgatók a kurzusok végén e-oklevelet is kaphatnak. Ezek a kurzusok jól kiegészítik az SZTE jelenlegi tantervét, sőt a Coursera olyan kurzusokat is kínál, amelyek a szegedi egyetemen pillanatnyilag nem érhetők el online. Hétfőtől az SZTE mind a 21 ezer hallgatója távoktatás formájában sajátítja el a tananyagot az egyetem több mint 15 ezer kurzusán. Szegeden a gazdaságtudományi kar már húsz éve hirdeti meg távoktatási tagozaton a gazdálkodási és menedzsment szakot, amelyen eddig több mint hétszázan szereztek diplomát.
(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.