Közélet

Tizennégy új régészeti lelőhelyet tártak fel Vásárhely környékén

Tizennégy új régészeti lelőhelyet tártak fel Vásárhely környékén

2020. február 14., péntek
Tizennégy új régészeti lelőhelyet tártak fel Vásárhely környékén

 

Végéhez érkezett a Tornyai János Múzeum Vásárhely és a Dél-Alföld régészeti kutatásait bemutató, Korok, kultúrák, lelőhelyek című sorozatának 2019/20-as évada, amelynek záróelőadásán a hódmezővásárhelyi nagyberuházásokhoz kapcsolódó feltárások hátterét Sóskuti Kornél régész ismertette. A programon az NKA támogatásával megjelent, a sorozat legutóbbi négy előadását tartalmazó kötetet is bemutatták.

– Immár második alkalommal látott napvilágot a Korok, kultúrák, lelőhelyek kiadvány, amelyben Horváth Ferenc, Haraszti László, Varga Sándor és Sóskuti Kornél előadásai olvashatók – mondta Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója, köszönetet mondva a programsorozat látogatóinak, akik érdeklődéssel követték a programot. A kulturális örökség védelme közérdek, az évezredek alatt ránk maradt értékeket tovább kell örökítenünk. A területet felügyelő állami szervezetek között fontos szerep jut a régészeti feladatok egy részét országos szinten koordináló Várkapitányság Nonprofit Kft-nek, amely szervezet munkatársa, Sóskuti Kornél a beruházások során elvégzendő régészeti feladatokat vette sorra. Mint rámutatott, amennyiben régészeti leletek előfordulása várható a munkák területén, akkor gondoskodni kell azok szakszerű feltárásáról.

A beruházásra kijelölt területekről beszerzett adattári források, a műholdas felvételek elemzése és a helyszínen végzett bejárások tapasztalatai alapján készül el az előzetes régészeti dokumentáció. Ehhez talajradarral végzett műszeres felderítés keretében elemzik a rétegek sűrűségének módosulásait, amelyek régészeti leletek jelenlétére utalhatnak. A leletek létét a továbbiakban szonda-, majd kutatóárkokkal igazolják, s meghatározzák a feltárandó területet, amelyről begyűjtik a régészeti anyagokat, amelyek további feldolgozásra a múzeumokba kerülnek.

A Vásárhely környékén lévő, eddig ismert mintegy hétszáz lelőhely közül mintegy kétszázat érintettek az elmúlt évek beruházásainak munkálatai, s az ezek kapcsán elvégzett feltárások során további 14 új lelőhelyre bukkantak a szakemberek, míg negyven, eddig is ismert lelőhelyről új információkat szereztek. A Korok, kultúrák, lelőhelyek sorozat szerkesztője, Csányi Viktor, a Tornyai János Múzeum régésze az most bemutatott kötetről elmondta: amellett, hogy az olvasók képet kaphatnak a vásárhely környéki feltárásokról, azt is megismerhetik, hogyan kerülnek kiválasztásra a feltárások területei, s megtudhatják, milyen feladatokat végeznek el a régészek munkájuk során. A szakember szólt arról is, hogy a vásárhelyi közgyűjteményben már készül az a márciusban nyíló, időszaki régészeti kiállítás, amely az elmúlt fél évtizedben Vásárhelyen és környékén végzett feltárások eredményeit mutatja be a látogatóknak.

(Forrás: Emlékpont)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.