Írjon nekünk

Sport

Gólt és pontot szerzett a Balaton partján a Szeged-Csanád

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1-es döntetlent játszott a Siófok otthonában a Merkantil Bank Liga 24. fordulójában. A szegediek első tavaszi gólját Germán Tamás szerezte büntetőből.

A tabella és az aktuális forma alapján egyértelműen a hazai csapat tűnt esélyesebbnek a mérkőzést megelőzően: a harmadik helyen álló Balaton-partiak mindkét idei mérkőzésüket megnyerték, míg tizenharmadik szegediek két gól nélküli döntetlent értek el eddig a tavasz folyamán. Szintén a Siófok mellett szólt, hogy hazai pályán még veretlenek ebben a szezonban: hét alkalommal nyertek és háromszor játszottak döntetlent a Révész Géza utcai stadionban.

Ennek ellenére a szegediek kezdték jobban a mérkőzést: Gajdos a rá jellemző agresszív módon labdát szerzett a baloldalon, majd levezette egészen az alapvonalig, ahonnan Grumicsnak centerezett, ám a 35 éves támadó ziccerben nem találta el a kaput.

Miroszlav Grumics (fehérben) először volt kezdő a Szeged-Csanád GA-ban, rögtön helyzetbe is került (Fotó: BFC Siófok)

Negyedóra telt el a mérkőzésből, amikor ismét nagy lehetőség adódott a Szeged előtt: megint csak Gajdos viharzott el a baloldalon, ezúttal azonban a második hullámban érkező Zvarát választotta, akinek a lövését a gólvonalról rúgta ki az egyik hazai védő.

Öt perccel később Gajdos lövésre vállalkozott, de nem tudta túl nagy feladat elé állítani Hutvágner kapust.

A fordulást követően magára talált a Siófok, sorozatban háromszor végezhetett el sarokrúgást a hazai csapat. Bencze beadását még kifejelték a szegediek, de az ismétlésnél teljesen megfeledkeztek Csillusról, akinek a lesgyanús fejesét kivédte Takács, de a kipattanónál már tehetetlen volt, így Elek góljával az 55. percben megszerezték a vezetést a házigazdák.

Lesgyanús góllal szerzett vezetést a Siófok, de hamar egyenlített a Szeged (Fotó: BFC Siófok)

A bekapott gólra cserékkel reagált Joao Janeiro: az 59. percben Kóródi váltotta a kezdőcsapatban először helyet kapó Dobronokyt, majd a 66. minutumban Hudák érkezett Gajdos helyére.

Két perccel becserélését követően Hudák szabadrúgást végezhetett el, amely után Kóródi elé került a labda, ám buktatták, mielőtt lőhetett volna a tizenhatoson belül, ezért a játékvezető büntetőt ítélt.

A tizenegyest Germán Tamás higgadtan értékesítette, megszerezve ezzel csapata első gólját ebben a naptári évben.

A mérkőzés hajrájában a Szeged nagy nyomást helyezett ellenfele kapujára. Oláh távoli lövése centikkel ment el a bal kapufa mellett. A szegediek középpályása pár perccel a vége előtt fordulásból próbálkozott a tizenhatoson belülről, de ismét célt tévesztett, így 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó.

– Most hirtelen felindulásból úgy érzem, hogy elvesztettünk két pontot, de ha a tabellára pillantunk, akkor mégis értékesnek tekinthető ez a pont – értékelt a lefújást követően Germán Tamás, a szegediek csapatkapitánya.

A Szeged-Csanád GA vasárnap a Győri ETO vendége lesz, Germán szerint a siófokihoz hasonló találkozó vár a csapatra.

– Harcos, küzdelmes mérkőzés lesz Győrben. Azt gondolom, hogy ha hiszünk magunkban és egységesen tudunk játszani, akkor győzelemmel fogunk hazatérni. Volt rajtunk egy kisebb nyomás a gólképtelenség miatt, de szerencsére a játékunk jó volt, talán a Gyirmót elleni második félidőt kivéve. Ezen az úton kell továbbhaladnunk és akkor előbb-utóbb a gólokban sem lesz hiány – fogalmazott.

A szegediek ezzel a döntetlennel maradtak a tabella tizenharmadik helyén, a Győri ETO az ötödik helyről várhatja a mérkőzést, amelyet az M4 Sport élőben közvetít 12 óra 30 perckor.

Merkantil Bank Liga 24. forduló
BFC Siófok – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1 (0-0)

Siófok, Révész Géza utcai stadion, 350 néző. Vezette: Veizer Roland (Bede Tamás, Bertalan Dávid).
BFC Siófok: Hutvágner – Elek, B., Bencze (Horváth P., 59.), Csilus, Remili, Réti, Jagodics, Kiss B., Kővári, Tajthy (Horváth A., 70.), Lorentz. Vezetőedző: Gál István.
Szeged-Csanád GA: Takács – Kuti, Tóth G., Deák, Mohl, Oláh G., Zvara, Gajdos (Hudák, 66.), Dobronoky (Kóródi, 59.), Germán, Grumic. Vezetőedző: Joao Janeiro.
Gól: Elek (56.), ill. Germán (69.).
Sárga lap: Bencze (16.), Tajthy (67.), Csilus (70.), ill. Germán (73.).

A mérkőzés összefoglalója:

(Kiemelt kép: BFC Siófok)

Sport

Megvan az olimpia új időpontja!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az elnevezés továbbra is Tokió 2020 lesz.

Tovább olvasom

Sport

Nincs fertőzött a Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Jelenleg mindenki egészséges.

Tovább olvasom

Hírzóna

Tokió 2020: három héten belül döntenek az új időpontról

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) várhatóan három héten belül dönt a jövő évre halasztott tokiói ötkarikás játékok pontos dátumáról.

Tovább olvasom

Aktuál