Közélet

Felújítják az Óföldeákra vezető utat

Felújítják az Óföldeákra vezető utat

2020. február 18., kedd
Felújítják az Óföldeákra vezető utat

A szokásos kettő-három helyett hét kisbaba született a faluban tavaly, több mint 20 millió forint folyt be a közös kasszába iparűzési adóból, s míg tavaly 15, addig az idén 14 ember dolgozik majd a közmunkaprogramban Óföldeákon. Emellett az is kiderült, hogy idén felújítják az utat a benzinkúttól a falu végét jelentő tábláig – számolt be a Makó Híradó.

– Tavaly minden korábbinál több, összesen 20 millió 870 ezer forint folyt be a község kasszájába helyi iparűzési adóból, ami azt is jelenti, hogy valamivel csökkent a községnek nyújtandó állami normatíva – kezdte a község 2019-es költségvetéséről szóló beszámolóját a hétfő esti óföldeáki falugyűlésen Simonné Sinkó Erika polgármester. Elmondta azt is, hogy kistelepülésként csak kis lehetőségei vannak a falunak. Ezek legjelentősebbike a 48 milliós TOP-os pályázatnak köszönhető, faluház, orvosi rendelő és emlékház felújítása volt. Azt is elmondta, hogy több pályázatot is beadtak a Magyar falu programban, ezek közül 3 milliót nyertek a helyi rendelő orvosi műszervásárlására, s megnyertek 29 milliót az önkormányzati utak fenntartására, de kiderült, hogy a megpályázott Rózsa utca esetén, amely földutca az építési is csatolni kellett volna. Az ahhoz szükséges engedély azonban nem érkezett meg határidőre, így végül nem kapják meg az összeget. De miután már az önkormányzat rendelkezésére állnak a tervek és az engedély, ezt a pályázatot ismét beadják. További részletek

ITT

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.