Közélet

A vásárhelyi Fidesz szerint a város elindult a hanyatlás útján

A vásárhelyi Fidesz szerint a város elindult a hanyatlás útján

2020. február 13., csütörtök
A vásárhelyi Fidesz szerint a város elindult a hanyatlás útján

Elérkeztünk Hódmezővásárhely leépülésének első mérföldkövéhez, a most a közgyűlés elé kerülő költségvetés a hanyatlás, a megszorítás és az üres kassza költségvetése - mondta Cseri Tamás fideszes önkormányzati képviselő a Rádió 7-nek.

A politikus a költségvetési tervezetről szóló sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a Márky-Zay Péter által alkotott költségvetésből egyebek mellett kiderül, hogy a Modern Városok Programból utoljára 2018 év elején hívtak le forrást. Hozzátette, a mostani költségvetésben a beruházásokra jutó összeg a tavalyi 7,2 milliárd forinthoz képest már csak a fele, mivel idén csupán 3,8 milliárd forintot fordítanának fejlesztésre. Cseri Tamás kiemelte, a költségvetésből egyértelműen kiderül, hogy üres a város kasszája, Márki-Zay Péter képtelen külső forrásokat bevonni, a fejlesztésekről a polgármester lemondott, és a vásárhelyiek vesztesei lesznek a 2020-as évnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.