Műteni kell a Szedeák csapatkapitányát


Wirth Ádám, a Naturtex-SZTE-Szedeák csapatkapitánya múlt héten az egyik edzés során térd- és oldalszalag szakadást szenvedett, illetve beszakadt az egyik porca. A játékosra műtét vár, saját becslése szerint a beavatkozást követően a teljes felépülés nyolc hónapot vesz igénybe.
– Teljesen ártalmatlan szituáció volt. Hozzám sem értek – emlékezett vissza Wirth. – Az első egy-két nap nem volt a legkellemesebb, hirtelen sok minden rászakad ilyenkor az emberre. Összességében pozitívan látom már a történteket, biztos, hogy sok mindent megtanulok majd magamról, és azon leszek, hogy a nyolcadik hónap végére jobbként térjek vissza. Sokat beszélgettem olyanokkal, akik túlestek már hasonlón, de szerencsére nem vagyok még túl öreg – mondta a klub honlapjának, majd példaképp említette a Szedeák korábbi csapatkapitányát, Andrija Csiricset, aki 34 évesen szenvedett hasonló sérülést, de ebből is vissza tudott jönni. További részletek
olvashatók.