Joób Mártonék már a tizenegyedik gyermeküket várják


Tavaly februárban született meg Joób Márton önkormányzati képviselő tizedik gyermeke, most pedig saját Facebook-oldalán számolt be arról, hogy tizenegyedik gyermeküket várják a feleségével.
Két évvel ezelőtt a Szeged TV-ben úgy fogalmaztak, eredetileg 5-6 gyereket terveztek, ám később rájöttek, több is lehetne. A riport idején még kilenc gyermeket neveltek Joóbék.
Joób a tizedik gyermekük megszületése után a 24.hu-nak adott interjút, amelyben elmondta, feleségének és neki is van jogosítványa saját 17 személyes buszukra, ezzel szokták naponta járni a várost, hogy a gyerekeket összeszedjék iskola és óvoda után a kora esti órákig.
Gyermekeik közül többen játszanak már valamilyen hangszeren, ezért lefekvés előtti gyakorlásokkor zeneszóval telik meg a ház. – Néha fel is lépnek közösen – mondta az interjúban.

A családfő arról is beszámolt, mindketten nagycsaládból származnak, Joób Mártonnak például öt testvére van, a szüleiknek pedig tavaly áprilisban született a huszonkettedik unokájuk. – Általában inkább két bevásárlókocsit rakunk tele: ötven-hatvan zsömle, 15 liter tej, 4-5 kiló virsli, de így is szinte azonnal kiürül a hűtő. Bár most éppen kedvezően tudtunk virslit venni, harminc kilót fagyasztottunk le – számolt be a bevásárlásokról. Mosógépből is kettő kell a Joób-családnak, ezeket naponta legalább háromszor indítják be és szinte állandóan működnek.