Gazdaság

Ipari kihívásokra adtak választ az SZTE hallgatói

Ipari kihívásokra adtak választ az SZTE hallgatói

2019. december 7., szombat
Ipari kihívásokra adtak választ az SZTE hallgatói

A Demola Demo Day elnevezésű eseményen mutatták be a különböző ipari kihívásokra adott innovatív megoldásaikat a programban részt vevő SZTE-s hallgatók. A 4 csapat 8 héten át dolgozott két ipari esettanulmányon, amelyet a program zárásaként az SZTE központi épület dísztermében mutattak be az ipari partnereknek.

Az SZTE Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság Virtus Vállalkozáskatalizátor Programjának részeként működő Demola program őszi szemeszterének záró eseményén mutatták be ötleteiket, innovatív megoldásaikat a részt vevő hallgatók. A Demola módszertannal hallgatókat és ipari partnereket kötnek össze közös gondolkodásra annak érdekében, hogy az ipari partner által megadott kihívásokra – a cégvezetőkkel közösen – egy multidiszciplináris hallgatói csapat dolgozzon ki innovatív megoldásokat. A közös munkát képzett facilitátorok segítik, évente két szemesztert indítanak, amelyek nyolc-nyolc hétig tartanak. A nyolchetes időszak zárultával a hallgatók az ipari partnerekkel együttműködésben prezentálták az élelmiszeripari és a biometrikus azonosítási rendszerekhez kapcsolódó kihívásokra kínált megoldásokat. Hussein Atwi, az SZTE GTK hallgatója szerint ez a program rendkívül jó lehetőség arra, hogy kapcsolatot alakítsanak ki a cégvezetőkkel és a hallgatótársakkal is, így a komoly munka nemcsak egy innovatív prototípust eredményez, hanem új professzionális kapcsolatokat is. – Az Univer projektjében dolgozhattam csapattársaimmal. A cég célja az, hogy új piacokra, például Ázsiába is kínáljon termékeket. Ehhez kellett nekünk innovatív megoldásokat találunk, és választ adni arra, hogyan lehet egy magyar terméket eladni Ázsiában. Végeztünk piackutatást és konkrét termékjavaslatot is kidolgoztunk – fogalmazott a GTK hallgatója.

(Forrás: SZTE)

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.