Írjon nekünk

Hírzóna

Házvásárlást hazudott, meglopta a tulajdonost egy vásárhelyi tolvaj

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki házvásárlás ürügyén bejutott egy családi házba Hódmezővásárhelyen, majd elvitte a tulajdonos értékeit. Lopás miatt kell felelnie – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság.

A feltételezett elkövető november 11-én délután vételi szándékot színlelve csöngetett be az eladó ingatlanba a megyei jogú városban. Az idős tulajdonos készségesen bemutatta számára a meghirdetett házat. Eközben a nappaliba érve egy szekrényből a 31 éves férfi elvette a sértett arany nyakláncát, gyűrűjét, különböző érméit, valamint készpénzének egy részét.

A tulajdonosnak egy idő után gyanússá vált az állítólagos vevő viselkedése, ezért kérdőre vonta. A férfi ekkor távozott. A sértett csak később vette észre értékei hiányát, majd bejelentést tett a rendőrségen. Az adatgyűjtés során a nyomozók néhány órán belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, aki kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellene lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A hódmezővásárhelyi nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait a napokban átadták az ügyészségnek.

Tovább olvasom

Baleset

Gázmérgezés történt Kisteleken, többen rosszul lettek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy Diófa utcai épületben mértek gázkoncentrációt a tűzoltók.

Tovább olvasom

Egyetem

Országos tanfelügyeleti konferenciát rendeznek az egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A pedagógusminősítési rendszer tapasztalatairól is szó esik.

Tovább olvasom

Hírzóna

Tíz évre ítéltek egy macedón kábítószercsempészt Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hazájában már elítélték emberölés miatt.

Tovább olvasom

Aktuál