Írjon nekünk

Közlekedés

Szegedi vonatok miatt csúszik a MÁV jövő évi menetrendje

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A jövő évi vasúti menetrend elvileg december 15-én, vasárnap lép életbe, amit a törvényi előírásoknak megfelelően legkésőbb november 16-ig ki kellett volna hirdetni. A kihirdetés viszont még nem történt meg; erre a RegionalBahn oldala hívta fel a figyelmet. Szerintük a hiba a megrendelőként fellépő Innovációs és Technológiai Minisztériumban keresendő – írja a 24.hu.

A lapban az olvasható, hogy az oldal szerint nem a MÁV a hibás: ők elkészítették a tervezetet, de az ITM nem hagyta időben jóvá, az ok a RegionalBahn szerint egyszerű: a jóváhagyott, de egyelőre nem publikált kiadásból ugyanis egyszerűen hiányzik a szegedi vonal.

Információik szerint személyesen a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár ragaszkodott ahhoz, hogy a 140-es vonalon napi két „nonstop” InterCity-vonat közlekedjen: ez azt jelenti, hogy Szeged és a Nyugati pályaudvar között sehol, de maximum csak Kecskeméten állhat meg a vonat, mindez a mostani órás ütem terhére. Az így is két óra feletti, 125-130 perc körüli eljutási idővel számoló menetrendben még Kőbánya-Kispest vagy Zugló sem szerepel Budapesten, csak a Nyugati. Ferihegy és a repülőtér pedig szintén nem.

A jelenségről a Közlekedő Tömeg is posztolt Facebookon. Mint írják,

a menetrend meghirdetésének csúszása  rendkívül káros. Miközben szerencsésebb országokban már mindenütt közzétették a menetrendeket és elindult a jegyértékesítés a december 14-e utáni időszakra is, addig nálunk továbbra sem lehet előre tervezni a karácsonyi időszakra. Ha jó előre bemutatnák és társadalmi egyeztetésre bocsátanák az éves menetrend-tervezeteket (ahogy az például Csehországban már szeptember közepén megtörténik), akkor az ilyen ellentmondásos ötletek megvitatására is lenne elég idő, és nem az utolsó pillanatban, a háttérben zajló harcok miatt lépnék túl a törvényben megszabott határidőt.

Az egyesület kéri Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, valamint Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, hogy álljanak el a tervezet megvalósításától, és haladéktalanul tegyék lehetővé az új menetrend meghirdetését. A menetrend (egyelőre hiányosan) a GYSEV oldalán tekinthető meg.

 

Tovább olvasom

Közlekedés

Hamarosan új kerékpárutat adnak át Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Elkészül a Szegedi Ipari Logisztikai Központhoz vezető szakasz.

Tovább olvasom

Közlekedés

Nem örülhetett sokáig a vásárhelyi biciklitolvaj

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Három bicajt is zsákmányolt egy 23 éves helyi férfi.

Tovább olvasom

Közlekedés

Lopott olasz Mercedest foglaltak le Csanádpalotán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nyolcmilliót ér az autó.

Tovább olvasom

Aktuál