Robottal beszélgetnek jövő csütörtökön a MOL-Pick Szeged játékosai

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szócsatát a harmadik SzeBIT-en nézheti meg bárki.

November 21-én harmadik alkalommal rendezi meg a PC Trade Systems a SZEGED BUSINESS & IT, azaz SZeBIT kiállítást és workshopot. Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban rendezendő programon a vezető informatikai gyártók és az innovatív hazai vállalkozások termékeit, megoldásait vonultatják fel kiállítások, valamint előadások és workshopok formájában.

Tóth Gábor, a PC Trade Systems ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a SzeBIT nem termékbemutató, hanem egy-egy konkrét technológiai kihívás általános áttekintése lesz a középpontban.  Hozzátette, hogy a kombinált rendezvény nemében és nagyságában országosan is egyedülálló, nem csak nevében, de felépítésében is a hannoveri CeBIT mintájára jött létre.

A nap folyamán az érdeklődők a jövő technológiáinak megtekintése mellett a digitális forradalomról szóló előadásokat is meghallgathatnak. A “civil” érdeklődőknek sem kell azonban aggódniuk, hogy nem értik majd miről beszélnek az előadók, ugyanis a rendezvény nyelvezetét hétköznapivá, közérthetővé teszik. Lukovics Miklós, a PC Trade Systems marketing partnere éppen ezért emelti ki, hogy a SzeBIT mindenkié.

Várhatóan az egyik legnépszerűbb Pepper, a robot lesz, aki A MOL-Pick Szeged két játékosával, Bodó Richárddal és Rosta Miklóssal beszélget majd, de itt lesz a WTCR autóversenyzője, Michelisz Norbert, akit elkísér az európai sorozatban induló csapata, a M1RA is és hozzák magukkal a versenyautójukat is.

A rendezvénynek az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja ad otthont november 21-én, csütörtökön, délelőtt 9 órától este 5-ig. A belépés ingyenes, a részletes programról itt tájékozódhatnak.

Előző sztori

Közbiztonsági fórumokat tartottak Csongrád megyében

Következő sztori

Nem volt áram a szerb oldalon, nem működött a tiszaszigeti határátkelő

Legutóbbi hasonló cikkek