Írjon nekünk

Kultúra

Mától bárki zongorázhat a Nagyállomáson

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Zongorát adományozott pénteken a szegedi Nagyállomáson a Tarjánvárosi Élő Közösség Alapítvány. Először Dombiné Kemény Erzsébet szólaltatta meg a hangszert, az ünnepség végén pedig karácsonyi dalokat énekeltek a jelenlévők zongorakísérettel.

Az átadón Lucz Ilona, az SZTE Bartók Béla Művészeti Karának docense elsősorban gratulációját fejezte ki az ötlet kapcsán. “Ez a zongora missziós céllal kerülhetett ide, hiszen ahogy ki is van írva: a zene mindenkié” – utalt a Kodály Zoltántól származó idézetre, amely egyben a kezdeményezés mottója is.

Lucz Ilona elmondta, nem egyedülálló ez a kezdeményezés, ő Ausztriában találkozott “közpianínóval” egy kisváros főterén, amelyen ugyanúgy játszhatott bárki, mint ezentúl a szegedi Nagyállomás zongoráján is. “Azt kívánom, hogy minél több ember minél gyakrabban szólaltassa meg ezt a hangszert” – fogalmazott.

Az ünnepségen Lucz Ilona előtt Dombiné Kemény Erzsébet szólaltatta meg a hangszert. Kodály Ave Mariáját és Erkel Ferenc Napköszöntőjét a MÁV Hazánk Kórus énekelte el zongorakísérettel. Az ünnepség végén meglepetésként a Dicsőség mennyben az Istennek és a Mennyből az angyal című karácsonyi énekeket adták elő, amelybe a közönség is becsatlakozott.

Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója hangsúlyozta, a vonatozásnak óriási szerepe volt a polgári fejlődésben, ennek hozadékaként pedig a polgári értelemben vett zenei életnek is. “Ilyen nem lett volna, ha nincs vasút. Körülbelül akkor alakult ki, amikor Szegedre is elért a vonatközlekedés, hiszen hogyan máshogy jöttek volna a vendégzenészek? Bartók Béla akkor kapta meg a diplomáját, amikor a Nagyállomás létesült, élt is a lehetőséggel, hiszen rengetegszer fordult meg és koncertezett Szegeden, ahova vonattal érkezett” – idézte fel.

Gyüdi kifejtette, a vonatok zakatolása inspiráció is a zeneszerzők számára, fontos ritmikai képlet, amit nagyon sokan használnak. “Arthur Honegger írt is egy darabot Pacific 231 címmel, ahol ihletője volt a vasút. Antonín Dvořák olyan mániákus szerelmese volt a vasútnak, hogy naponta kijárt a prágai főpályaudvarra és felírta a pályaszámokat” – osztotta meg érdekességként, majd hozzátette, Vaszy Viktor szegedi karmesternek vasútmodellje volt otthon. “Gregor József elbeszélése szerint az volt az igazi kitüntetés, ha Vaszy azt mondta neki: Maga eljöhet hozzám vasutazni!” – mondta.

Tovább olvasom

Kultúra

Nem nosztalgiabuli lesz a Tankcsapda körszínpados koncertje

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szombaton este 8 órától az Újszegedi Sportcsarnokban lép fel a Tankcsapda. Az idén 30. születésnapját ünneplő zenekar nem múltat idézni jön, inkább a jövőbe tekint, de a koncerten előkerülnek a három évtized legjobb nótái.

Tovább olvasom

Hírzóna

Füstfaragókról nyílik tárlat a Somogyi-könyvtárban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

December 13-án, pénteken.

Tovább olvasom

Hírzóna

A népi írókról értekeztek a vásárhelyi Emlékpontban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy konferencia keretein belül.

Tovább olvasom

Aktuál