Írjon nekünk

Sport

Kötelező győzelemmel hangolt a kupára a Szeged-Csanád GA

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Öt bajnoki után nyert újra a Szeged.

A váci stadion felújítása miatt Balassagyarmaton rendezett találkozón a szegedi keretben továbbra sem lehetett ott négy alapember – Germán Tamás, Alexandar Jovanovics, Varga Szabolcs sérülés miatt Tóth Máté pedig  betegség miatt maradt otthon.

A 10. percben előbb egy szabadrúgás után Cigan a kapufát találta el, majd a hazaiak szögletre mentettek. A sarokrúgás után Kóródi Nándor fejjel szerzett vezetést a Szegednek.  A sereghajtónak csupán tíz perccel a vezető gólt követően sikerült kiegyenlítenie – egy szabadrúgás utáni kavarodásnál a lassan reagáló vendégvédők között Márkus Martin eszmélt a leggyorsabban, ez pedig gólt eredményezett.

A térfélcsere után a Szegednek volt több lehetősége, igaz a váciak is többször veszélyeztettek, mit az első félidőben. A 66. percben szögletet rúghattak a szegediek, a kapu előtti kavarodásból Gajdos Zsolt jött ki a legjobban és megszerezte a vezetést és mint később kiderült a győztes találatot.

A szegediek játékának cseppet sem feküd a balassagyarmati pálya talaj, ennek ellenére, ha nem is végig fölényben játszva. de magabiztosan hozták a kötelező győzelmet a tabella utolsó helyezettje ellen. A Szeged-Csanád GA legközelebb kedden este 8 órától a Szent Gellért Fórumban lép pályára a Magyar Kupában a címvédő MOL-Fehérvár ellen.

NB II
19. FORDULÓ
Vác–Szeged 1–2
 (Márkus 21., ill. Deák 11., Oláh G. 66.)

Győzelem a Vác ellen Balassagyarmaton!Vác-Szeged-Csanád GA 1-2 (1-)Óldzerzők: Márkus ill. Kóródi, Gajdos

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2019. november 30., szombat

 

Hírzóna

Elkészült a fitneszpark Zákányszéken

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

A beruházást továbbiak követik majd, a cél egy rekreációs tér kialakítása.

Tovább olvasom

Sport

Tavasszal fokozná a szegedi focilázat a Szeged-Csanád GA

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hazaköltözés, remek pillanatok, sok szurkoló és néhány fájó vereség. Röviden így foglalható össze a Szeged-Csanád GA másodosztályú labdarúgócsapatának őszi szezonja

Tovább olvasom

Sport

Qatch Challenger Cup Szegeden kézilabda legendákkal

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Aktuál