Fatolvaj garázdálkodott a kisteleki erdőben


A Kisteleki Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki csaknem hat köbméter fát vitt el a város határában lévő erdőből. Eljárás indult ellene - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
A feltételezett elkövető szeptember 24. és 26. között háromszor ment ki a Kistelek külterületén található erdős területre. Minden alkalommal két köbméter fát vágott össze saját motoros fűrészével, majd hazaszállította a rönköket. Az utolsó esetben azonban a terület körzeti megbízottai igazoltatták az 53 éves férfit, aki a rakománya eredetét nem tudta igazolni. A feltételezett elkövetőt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, aki részletes beismerő vallomást tett. Ellene lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A férfi házánál tartott kutatás során a rendőrök lefoglalták a több mint százötvenezer forint értékű szállítmány egy részét. A Kisteleki Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.