A tűzmegelőzésről kérdezhetjük a katasztrófavédelmet a társasházak napján


Tűzmegelőzéssel, tűzbiztonsággal kapcsolatos kérdéseket tehetnek fel a társasházak lakói és üzemeltetői a katasztrófavédelmi kirendeltségeken keddtől csütörtökig 10 és 16 óra között a társasházak napja keretében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.
Mukics Dániel azt mondta: az esemény célja, hogy biztonságosabbá tegyék a lakóházakat, megelőzzék a tűzeseteket, valamint a társasházak tűzvédelmi ellenőrzésekor kiszabott bírságokat. A társasházakban gyakran előfordul, hogy a lakók a folyosókra pakolnak, ezzel leszűkítik a menekülési útvonalakat, a szemétledobóban pedig gyúlékony anyagokat tárolnak, amelyek miatt a tűz könnyebben átterjed az egyik szintről a másikra - hangsúlyozta. Kiemelte, hogy Magyarországon évente hétezer lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat. A társasházakban az elektromos tűz és a nyílt láng használatából eredő tűz a leggyakoribb - tette hozzá. Csongrád megyében Szegeden és Szentesen fogadják az ügyfeleket.