Írjon nekünk

Hírzóna

A rendszerváltásról rendeznek konferenciát Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Országos jelenkor-történeti és politológiai konferencia egyik szervezője és házigazdája a Szegedi Tudományegyetem ÁJTK Politológiai Tanszék. Az 1989 és a rendszerváltás: a társadalmi cselekvés lehetőségei című, november 28-30. közötti program a jelenkor-történeti, a politológiai kutatás és a társadalomtudományok legjobb hazai műhelyeit és különösen fiatal kutatóit vonja be a közös gondolkodásba, 1989 előzményeit, hatásait és emlékezetét tág időkeretben elhelyezve több tudományág nézőpontjából is értelmezi.

A Szent-Györgyi Albert Agórában három napon át tartó konferencián 64 szekciótéma köré csoportosítva több mint 250 előadás hangzik el. A szekciók témakörei egyszerre törekednek az elmúlt harminc év kutatási eredményeinek összegzésére, miközben igyekeznek felhívni a figyelmet a rendszerváltás vizsgálatának legfrissebb tematikai és módszertani megközelítéseire is. Egyes intézmények, egyetemi tanszékek és alkotói közösségek, mint például a Magyar Nemzeti Levéltár, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete, az ELTE BTK Filmtudományi Intézete, az 1956-os Intézet vagy a Nyitott Társadalom Archívum, a Történelemtanárok Egylete önálló szekcióban mutatják be kutatóműhelyük munkáját.

Az SZTE ÁJTK Politológiai Tanszéke a konferenciához kapcsolódóan poszterversenyt hirdetett középiskolások és egyetemi hallgatók számára.

(Forrás: SZTE)

Tovább olvasom

Közlekedés

Változik a vonatközlekedés a hétvégén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Munkanap-áthelyezés miatt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Csapatmúzeumot és imaszobát adnak át a Szegedi Rendészeti Gimnáziumban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

December 18-án, szerdán.

Tovább olvasom

Hírzóna

Véradónapot tartanak Szegeden a vasútállomáson

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A donorok hozzájárulhatnak az ünnepek alatti nyugodt, kiegyensúlyozott és folyamatos vérellátáshoz.

Tovább olvasom

Aktuál