Közélet

Szabó Kimmel Tamás a függőségekről tart zenés előadást Szegeden

Szabó Kimmel Tamás a függőségekről tart zenés előadást Szegeden

2019. október 31., csütörtök
Szabó Kimmel Tamás a függőségekről tart zenés előadást Szegeden

Valós történetek adják az alapját a népszerű színművész egyszemélyes produkciójának, mely a drogfüggőségből indul ki, de annál sokkal többről szól. A Széttépve című előadást – amelyben Elvis és a Quimby zenéi is hallhatók –a MASZK Egyesület jóvoltából nézheti meg a közönség Szegeden. Jegyek már kaphatók az esti előadásra, a délutáni időpontra pedig a 16-25 éveseket ingyen várják.

Zenés szembenézésként aposztrofálják az alkotók a Széttépve című koncertszínházi darabot, amely Szabó Kimmel Tamás segítségével arról beszél a nézőknek, hogy a függőség mindenki életében megtalálható, hol észrevehetetlenül, hol látványosan.

Az Orlai Produkció előadásában, amelyet november 11-én, 19 órától, az IH Rendezvényközpontban láthat a közönség, olyan kérdéseket boncolgat a népszerű színművész, mint hogy vajon miért választja az ember az élet helyett az élet villanásnyi illúzióját, mi az, amiért az olykor biztonságos családi hátteret, a tiszta jövőt egy koszos gyorséttermi WC-re váltja, és melyik az a pillanat, ahol megszületik a döntés, hogy fejjel csússzunk lefelé a lejtőn.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.