Írjon nekünk

Hírzóna

Folytatódik Czeglédy Csaba és társainak ügye a Szegedi Törvényszéken

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Folytatódik a Human Operator Zrt. ügye a Szegedi Törvényszéken, a bíróság előtt meg kell jelennie a céget irányító Czeglédy Csabának is – írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint a bíróság megváltozott összetételű tanácsa négy napra tűzött ki előkészítő ülést.

A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 terhelttel szemben.

A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba, a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért mentelmi jog illette meg. A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság május 9-én megszüntette az ellene indult büntetőeljárást. A főügyészség fellebbezését követően a Szegedi Ítélőtábla döntése alapján azonban a mentelmi jog megszűnését követően lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás.

A politikust – függetlenként – önkormányzati képviselővé választották Szombathelyen, a Derkovits-lakótelepen, ahol 2014-től is ezt a posztot töltötte be az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt jelöltjeként, de mandátuma – miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában – megszűnt.

A Szegedi Törvényszék május 16-án – egy eljárásjogi okok miatt elkülönítve tárgyalt ügyben – már jogerős ítéletet hozott egy közvetve a Humán Operator Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. A férfit két év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság.

A törvényszéken az ügy előkészítő ülése június 20-án kezdődött el. A bíróság négy vádlottról hozott – hármuk esetében jogerős – ítéletet. A Humán Operator Zrt. egy munkatársát bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság.

A nőt a bíróság három év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta, kimondva, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. Három egykori iskolaszövetkezeti vezető esetében is ítélet született, őket másfél és három év közötti börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság, egyiküket kizárva a feltételes szabadság lehetőségéből.

Tovább olvasom

Baleset

Szalagkorlátnak csapódott egy kisteherautó az M5-ösön Csengele közelében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Rakománya átszóródott a szemközti sávba is.

Tovább olvasom

Hírzóna

Hajléktalanok látogatnak a vásárhelyi Emlékpontba

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség jóvoltából.

Tovább olvasom

Hírzóna

Újabb gazdaságvédelmi akcióterv készül

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Várhatóan öt százalék körül alakul a magyar gazdaság idei növekedése.

Tovább olvasom

Aktuál