Írjon nekünk

Politika

Botka László várja Nemesi Pál gondolatait

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

– Ez a választási kampány törést hozott a kapcsolatunkba, de szívesen várom Nemesi Pál gondolatait – reagált a hvg.hu-nak Botka László Nemesi Pál szavaira, aki vasárnap este azt mondta: “Botka László és csapata menedzselte jól ezt a választási kampányt”.

A független polgármesterjelölt felajánlotta segítségét is Botka Lászlónak, mert – mint mondta – nem politikai, hanem szakmai érvek mentén fogalmazta meg a kritikáját, de a programját is. Vagyis komolyan gondolta a gazdaság fejlesztését Szegeden. Nemesi Pál hozzátette azt is, ez a jövőkép megvalósítható, és bízik abban, hogy az ő és Botka László programja alapján egy nemzetközi szinten is látható szegedi régiót fognak fejleszteni.

A szegedi polgármester mindezekre úgy reagált, hogy Szeged hosszú távú városfejlesztési programját néhány évvel ezelőtt fogadta el a közgyűlés, és ennek gazdaságpolitikai része teljes egészében a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságfejlesztési programja, amit Nemesi Pál jegyez. Botka szerint a kampányban feltehetően politikai megfontolásból Nemesi Pálnak úgy kellett ezt beállítani, mintha gazdaságpolitikai vita lenne közöttük Szeged jövőjéről, de erről szó nincsen.

(via HVG)

Tovább olvasom

Politika

Botka László eladta budapesti lakását

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Nyilvánosak az új vagyonnyilatkozatok.

Tovább olvasom

Politika

Harmadik Tisza-híd: a választások után már a szegedi szocialisták is erről beszélnek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szabó Sándor a parlamentben szólalt fel a híd kapcsán.

Tovább olvasom

Politika

Már nem Tóth Péter a Jobbik elnöke Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Komjáti Zoltán Gábor váltja Tóth Pétert a Jobbik városi szervezetének élén.

Tovább olvasom

Aktuál