Egyetem

Az ország első véradásbarát egyeteme lett az SZTE

Az ország első véradásbarát egyeteme lett az SZTE

2019. október 11., péntek
Az ország első véradásbarát egyeteme lett az SZTE

A Szegedi Tudományegyetem Magyarországon elsőként érdemelte ki a „Véradásbarát Felsőoktatási Intézmény” elismerést, amelyet sajtónyilvános eseményen adott át az Országos Vérellátó Szolgálat képviselője a Szegedi Tudományegyetem vezetőinek. Az október 10-i eseményen az SZTE és az OVSZ együttműködési megállapodást írt alá.

Az Országos Vérellátó Szolgálat által alapított „Véradásbarát Felsőoktatási Intézmény” elismerést azok a felsőoktatási intézmények nyerhették el ezer főnél nagyobb hallgatói létszám esetében, amelyeknél egy naptári éven belül a két legsikeresebb véradás összesített donációszáma elérte a kétszáz főt. A szegedi egyetem polgárai messze túlteljesítették ezt az elvárást, hiszen áprilisban, az év 100. napján minden idők legsikeresebb véradása zajlott a Szegedi Tudományegyetemen: 252 fő jelent meg az önkéntes véradáson, közülük pedig 187-en adhattak vért. Ezt az eredményt egészítette ki a május eleji véradás, amelyen mintegy 115 egyetemi dolgozó adott vért. Ennek köszönhetően összesen több mint háromszáz sikeres véradást teljesítettek a Szegedi Tudományegyetem polgárai.

A „Véradásbarát Felsőoktatási Intézmény” elismerés átadása kapcsán rendezett sajtóeseményen Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja hangsúlyozta, hogy az SZTE elkötelezett a véradás támogatása mellett, hiszen a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ klinikáinak hatalmas a vérkészítmények iránti igénye. Ezért is adták át közel egy évvel ezelőtt a Petri Gábor Klinikai Tömbben a Vérdepót. Az egyetem kiemelten fontosnak tartja, hogy az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen szervezett véradásokkal folyamatosan biztosítsa a megfelelő mennyiségű vérkészítményt az egészségügyi intézményeknek.

– Nagy öröm számomra, hogy ma nemcsak az Országos Vérellátó Szolgálattal fennálló együttműködésünket rögzíthetjük szerződés formájában, hanem Magyarországon elsőként egy olyan különleges címet is átvehetünk, ami elismeri az elmúlt évek munkáját, az egyetemi oktatók, kutatók, orvosok, hallgatók és adminisztratív dolgozók önkéntes véradásait – fogalmazott a kancellár, aki kiemelte, hogy az SZTE polgárai egy olyan összetartó közösség tagjai, akik nemcsak támogatnak, hanem várakozáson felül teljesítenek, ha segítségnyújtásról van szó. Prof. Dr. Széll Márta, az SZTE stratégiai rektorhelyettese a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az SZTE és az OVSZ rendkívül sokrétű és több évtizedes múltra visszatekintő nagyon szoros együttműködéssel büszkélkedhet. Az SZTE egyre bővülő harmadik missziós társadalmi felelősségvállalásával kapcsolatos tevékenységén kívül több ponton kapcsolódik össze az OVSZ tevékenységével. – Ez a sokrétű kapcsolat mind az oktatás, mind a betegellátás és a kutatás területén megvalósul – fogalmazott a stratégiai rektorhelyettes, aki hozzátette, az OVSZ és az SZTE a vérkészítmények biztosítása terén való együttműködése több évtizedes múltra tekint vissza. Ez a betegellátás szempontjából elengedhetetlen. Mint részletezte, az oktatás területén is nagy hagyománnyal bír a két szervezet együttműködése, ugyanis a transzfúziológia tantárgy oktatása évtizedek óta az OVSZ munkatársai közreműködésével és koordinálásával valósul meg. – A fiatalok véradásának aktivitásával kapcsolatosan azt tapasztaljuk, hogy a társadalmi felelősségvállalás a legfőbb motiváló tényező – fejtette ki Dr. Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese. Hozzátette, hogy külön feladat számukra az egyetem falait elhagyó végzett hallgatók véradásra való ismételt felhívása. Mint hangsúlyozta, aki az SZTE-hez hasonlóan elvégez egy patinás egyetemet, kimondatlanul is szűkebb és tágabb környezetének véleményformáló alakja, példaképe lesz.

– Fontos szempont, hogy még itt az egyetemen sikerüljön őket „beoltani” a véradás segítségnyújtó gesztusának a felelősségével, hogy büszkén mondhassa, igen én véradó vagyok – mondta a szakmai főigazgató-helyettes.

Az esemény zárásaként a Szegedi Tudományegyetem és az Országos Vérellátó Szolgálat együttműködési megállapodást írt alá, amely rögzítette a felsőoktatási intézményben rendezett véradások szervezését, azok népszerűsítésének és kommunikációjának szabályait.

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.