Távozik Szegedről a Vasastól szerződtetett védő


Nyíregyházára igazolt a Szeged-Csanád GA játékosa, aki a nyáron érkezett a csongrádi megyeszékhelyre Vasasból. Talabér Attila eddig nem sok játéklehetőséghez jutott Szegeden, így érthető a távozása.
A
nyiregyhazaspartacus.hu beszámolója
szerint a 23 éves játékos mindenben megegyezett a Szpari vezetőivel, és 1+1 éves kontraktust írt alá.

A korábbi korosztályos válogatott Talabér Attila az MTK-ban mutatkozott be először a felnőtteknél, majd a kisvárdai csapattal a 2016-2017-es idényben harmadik lett az NB-II-ben. Alapembernek számított, 32 meccsen játszott és három gólt lőtt. A következő szezonban az MTK játékosként bajnoki címet szerzett a második vonalban. A belső- és szélső védőként is bevethető játékos előző szezonban a Vasasban futballozott, nyártól pedig a Szeged játékosa volt, de szerződést bontott a Tisza-partiakkal Szegeden első hat bajnoki mérkőzésen a Merkantil Bank Ligában egyszer sem lépett pályára, csereként is csak a Haladás ellni mérkőzésen nevezték, így érthető távozása.