Gazdaság

A szerbek magyar hitelből újíthatják meg a Szeged-Szabadka vasútvonalat

A szerbek magyar hitelből újíthatják meg a Szeged-Szabadka vasútvonalat

2019. szeptember 20., péntek
A szerbek magyar hitelből újíthatják meg a Szeged-Szabadka vasútvonalat

Magyar hitel igénybe vételével újíthatják meg a Szeged-Szabadka vasútvonal szerbiai szakaszát - számolt be a Rádió7.

Erről Lázár János, a dél-alföldi régió közlekedésének fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszélt, miután a szerb és a magyar kormány képviselői munkabizottsági ülést tartottak a beruházásról Szegeden. A politikus emlékeztetett arra, Szerbia és Magyarország közös célja, hogy Szeged és Szabadka között jövő tavasszal elkezdődjön a 39 kilométeres vasúti szakasz modernizálása, ezért még az idén minden szerződést és megállapodást megkötnek. Hozzátette, a vasútvonal 12 kilométeres magyar szakaszáról a kormány hetekkel ezelőtt döntött, azt a MÁV újítja meg, most arról egyeztek meg, hogy a vajdasági Szabadka és az országhatár közötti vasúti szakaszt magyar hitelből építi ki Szerbia. Lázár János hangsúlyozta, az egész pálya alkalmas lesz arra, hogy villamos járjon rajta, Szegedről vagy Hódmezővásárhelyről Szegeden át Szabadkára, de először a vasúti forgalom helyreállításával kezdenek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.