A magányos harcosok ideje lejárt: ha lesz ipar Szegeden, mindenki jobban élhet majd!

Szeged és Hódmezővásárhely együttműködésében látja a jövőt Nemesi Pál és Grezsa István. A két polgármesterjelölt szerint lendületben van a magyar gazdaság, most kell az önkormányzatoknak beindítani azokat a programokat, amelyek a térség fejlődését szolgálják. Mindketten azt vallják: eljött a munka ideje. Közös gondolkodás egy párhuzamos interjúban a két megyei jogú város együttműködéséről.

– 2021-ben adják át a Szeged–Hódmezővásárhely közötti tram­traint. Ez lehetne az a híd, ami össze­­köti a két várost?

Grezsa István:

–Itt az ideje és a lehetősége, hogy a két szomszédvár egyenrangú partner le­­gyen. Mi azzal számolunk, hogy naponta mintegy 20 ezer ember ingázik a két megyei jogú város között. A tramtrain tehát nem egyszerűen ígéretes, hanem létfontosságú beruházás a jövőnk szempontjából. A két város fejlődése abba az irányba tart, hogy belátható időn belül egy fejlesztési térséget fogunk alkotni. Vá­sárhely és Szeged együtt erősebb és gyarapodóbb lehet, mint egymás nélkül. Ráadásul ennek a szimbiotikus viszonynak nincs vége ezzel a két településsel: az­­zal, hogy Szabadka felé is elindul egy vasútfejlesztés, a határokon átnyúló fejlesztésekre lesz majd lehetőség. Kicsit olyanok le­­hetnénk az Alföldön, mint a V4-ek az Unióban: térség a térségben, közös célokkal, közös si­­kerekkel.

Nemesi Pál:

– A magányos harcosok ideje lejárt.

Ha az országos és a nemzetközi me­­zőnyben akarunk kitűnni, akkor minimum régióban kell gondolkodnunk, mert csak így válhatunk vonzó befektetési célponttá. A jövő kulcsa a gazdaságfejlesztés, csak ezáltal nőnek majd a bérek, a jövedelmek. Minden településnek az a célja, hogy megtartsa népességét, hogy a fiatalok ne költözzenek el, ezért kellenek a jól fizető munkahelyek. Szeged régi adóssága, hogy közép- és hosszú távon nem volt egy fejlesztési terület kijelölve. Most két megoldás körvonalazó­dik: egyik a volt orosz laktanya és környéke, a másik pedig a Szeged–Hódmezővásárhely ten­­gely a négysávos úttal és a tramtrainnel.

G. I.:

Ma az albérlet ára vízválasztó lehet abban, hogy egy tehetséges fiatal járhat-e egyetemre vagy sem. A tramtrain ezen is segít, mert a hódmezővá­sárhelyi diákoknak nem kell majd méregdrága albérletet ke­resniük Szegeden. Ebbe talán bele sem szoktunk gondolni, pe­­dig így van: a tramtrain révén több vásárhelyi fiatal számára lesz reális lehetőség a továbbtanulás. A két város ingatlanárai között jelentős különbség van, ezért arra számítunk, hogy Szegedről többen költöznek majd Vásárhelyre, vagyis a két város összekapcsolásával a szegediek is nyernek.

– A Szegedi Tudományegyetem lehet a másik összekötő kapocs? A Mezőgazdasági Kar székhelye Hódmezővásárhelyen van, sok vá­­sárhelyi diák pedig Szegeden folytatja felsőfokú tanulmányait.

N. P.:

–Büszkék vagyunk arra, hogy Szegeden a nemzetközi rangsorokban rendre elismert egyetem működik, ami a magyar fiatalok mellett több ezer külföldi hallgatót is vonz. Az intézményből olyan diplomások kerülnek ki, akik a nemzetközi versenyben is megállják a helyüket. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara el­­nökeként azt tapasztaltam, hogy

az egyetem vezetése nyitott a vállalkozókkal, vállalkozásokkal való együttműködésre. A szegedi önkormányzattal vi­­szont nem túl gyümölcsöző a kapcsolatuk, aminek a helyi gazdaság látja kárát. Ezen soron kívül változtatni kell!

G. I.:

– Magam is a szegedi egyetemen végeztem. Nekünk, vásárhelyieknek fontos, hogy a szegedi egyetemmel együttműködve bővítsük a he­­lyi felső­oktatást. Hódmezővásárhelyen van a Dél-Alföld legnagyobb laktanyája, 2500 ember dolgozik benne. Ha a városban nem lenne az a politikai depresszió, ami másfél éve uralja a települést, felépülhetne a katonai szakközépiskola, ami nagyon sok szegedi diákot is vonzana.

– Az egészségügy az az ágazat, ami szinte mindenkit érint. Mit te­­het egy önkormányzat, hogy ja­­vuljon az ellátás színvonala?

N. P.:

– Sokan irigykednek, hogy Szegeden milyen magas színvonalon működik a klinikai központ, de probléma, hogy az önkormányzat kivonult a fekvőbeteg-ellátásból. Csak a háziorvosi és a járóbeteg-ellátás maradt városi hatáskörben. Ezek fejlesztése nagyon fontos.

El kell jutnunk oda, hogy a háziorvos tudjon időpontot foglalni a betegnek a szakrendelésre, hiszen ehhez nagyobb beruházásra sincs szükség, csak informatikai fejlesztésre. Komoly problémát jelent Szegeden a vérvétel, reggelenként hatalmas sorok kígyóznak a rendelőben. Ezen változtatni kell és lehet. A nyugdíjasoknak pedig megszerveznénk a gyógyszerek házhoz szállítását.

G. I.:

Az állami finanszírozás nem jelenti azt, hogy az önkormányzatnak nincs feladata az egészségüggyel. A vásárhelyi kórházban zömében vásárhelyiek gyógyítanak vásárhelyie­ket. Ezért is foglalkoztam először a helyi egészségüggyel. A Honvédelmi Minisztériummal együtt szeretnénk a kórházat fejleszteni, hogy NATO-ellátópontként is működjön. Reményeim szerint az egészségügyi intézményben ötven klimatizált, saját fürdőszobás közkórtermet tudunk kialakítani, amelyekben minden vásárhelyi alanyi jogon, külön térítés nélkül gyógyulhat.

– Át lehet hidalni a pártpolitikai, ideológiai törésvonalakat? Vagy október után is miniparlamentként működnek majd a képviselő-testületek mindkét városban?

G. I.:

A politikai iszapbirkózáson túl kell lépnünk. Bármelyik oldalról beszélünk, a választók bé­kére vágynak. Az elmúlt másfél év polgárháborúját nem egyszerűen megnyerni kell, hanem lezárni, hi­­szen nem érezheti magát győztesnek egyetlen vásárhelyi sem, ha közben a város veszít. Márpedig a megosztottságunkkal nemcsak az a baj, hogy rosszkedvűbbek lettünk tőle, hanem az is, hogy leállt miatta a fejlődés, megbénult a város. Pedig épp kegyelmi időszak van a gazdaságban, amellyel mi is élhetnénk. A nemzetgazdaságunk 5 százalék körül növekszik. Ha ezeket az éveket elvesztegetjük, tartósan lemaradunk, és akár egy emberöltőnyi árat is fizetünk 5-6 év megosztottságáéért.

N. P.:

Egy lendületben lévő gazdaságban

főbenjáró bűn, ha azért utasítja el valaki az együttműködést, mert mást gondol a vi­­lágról. Szeged esetében nem másfél éve, hanem több ciklus óta nem volt komoly iparfejlesztés. El kell menni va­­lamelyik másik megyei jogú városba, és körbenézni. Minde­nütt toronydaruk magasodnak. Szegeden csak kettő van, az egyik egy kormányzati, a másik egy magánépítkezésen. Az önkormányzatnak rendezni kell kapcsolatait a kormánnyal. Városvezetőként a pártpolitikai civakodást száműzném a munkából.

Az ön­­kormányzati képviselőktől is szemléletváltást várok. Minden rendezvényen arra kérem a választópolgárokat, hogy keressék bátran őket a problémáikkal. Polgármesterként azokkal is együtt szeretnék majd dolgozni, akik most még másképpen gondolkodnak.

(via Délmagyar)