Írjon nekünk

Közélet

10 kemény állítás és/vagy álhír Nemesi Pálról

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Kigyűjtöttük a Botka Lászlót kedvelők, kommentelők, a városházi baloldali médiumok munkatársainak, és a trollok kommentjeiből, írásaiból a legdurvább állításokat és álhíreket, amelyekkel Nemesi Pált rendszeresen támadják. Majd megkértük Szeged független polgármester-jelöltjét, reagáljon ezekre.

Állítás: „Nemesi Pál Nem is független, hanem Fidesz-bérenc/báb”

Sosem voltam egyetlen pártnak sem tagja, most sem vagyok és nem is leszek. Hiszek azonban az együttműködésben és a kompromisszumban, valamint a csapatmunkában – egész eddigi életemet így éltem le, és ezen nem fogok változtatni. A szegedi városvezetésből hiányzik ez, most egyszemélyes uralom van! Az, hogy tárgyalok és élvezem a kormánypártok támogatását is, úgy gondolom előny Szeged szempontjából, mert könnyebben el tudom érni és meg tudom szerezni a támogatásokat a városnak. Pontosan ezt kellett volna tennie a baloldali városvezetésnek is, nem pedig kekec módon vitatkozni és dacosan ellenállni. Előrébb tartanánk, de ez már a múlt, a jövő a párbeszédé és az együttműködésé.

Állítás: „Nemesi Pál öreg”

Ezt Botka László és köre kezdte terjeszteni rólam. Minden nap keményen dolgozom, a cégemet vezetem,  a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is vagyok. Döntéseket kell hoznom, és felelősséget kell vállalnom a munkatársaimért – ha valami, ez bizony karban tart. Nem 300 kilóval nyomok fekve, de szívesen kihívok bárkit egy teniszmeccsre!

Állítás: „Nemesi Pál nem politikus, nem is ért a politikához”

Nem vagyok és nem is szeretnék politikus lenni. Arra vállalkozom, hogy Magyarország legszebb városát vezessem sikerrel, minden szegedi megelégedésére. Nem politikai alapon álltam ennek a feladatnak, nem szócsatákkal és szájkaratével, hanem sok munkával, együttműködéssel, nyitottsággal és kompromisszummal akarok dolgozni. Nekem Szeged az első, és ebből nem engedek, de bárkivel hajlandó vagyok együtt dolgozni, aki hajlandó tenni a város sikeréért.

Állítás: „Nemesi Pál bevezetné az ingatlanadót Szegeden, mert az a fideszes városokban van”.

Ez egy őrült nagy marhaság és persze hazugság is egyben. Semmi ilyen nincs tervben, sőt: a szegediek terheinek csökkentésén gondolkodom. Például amit parkolási díjként a városvezetés beszed az emberektől, az felháborító, különösen ha azt is mellé teszem, mit kapnak a pénzükért cserébe. Irreális sarc ez, amit csökkenteni kell.

Állítás: „Nemesi Pál elvenné a nyugdíjasoktól és a szülőktől a 10 ezer forintos támogatást”.

Ez is hazugság. Először is, én azt vállaltam, hogy 13500 forinttal támogatjuk a szegedi időseket és az általános iskolások szüleit – de minden évben! Vagyis  már ebben az évben visszaadjuk azt a 3500 forintot, amit Botka Lászlóék leszavaztak. Másodszor: azt szeretném, ha ez a városi támogatás évről-évre, vagy ciklusról, ciklusra növekedne. Éppen úgy, ahogy a város gazdasági ereje, súlya is növekedni fog a gazdasági programunknak köszönhetően. Szeged egy erős, gondoskodó város lesz 2019-től, és nem csak a választási évben!

Állítás: „Nemesi csak a Fidesz trójai falova, 5 év után lelépne és ’átengedné a várost’ a Fidesznek.”

Csak a szegdieken múlik, meddig tudok dolgozni a városért. Ha bizalmat kapok a következő 5 év után is, és bízom benne, hogy így lesz, akkor folytatni szeretném a munkát. Engem a Fidesz nem tud leváltani, csak a szegediek.

Állítás: „Nemesi Pál úgy sem építi meg, csak ígérgeti a harmadik hidat, amit már Orbán Viktor is megígért.”

Már sokszor, tényekkel igazolhatóan elmondtuk – a szaktárca is, hogy az önkormányzat hibája, hogy eddig nem megfelelően készítették elő a harmadik híd építését. A kormányt és Orbán Viktort szidták ahelyett, hogy dolgoztak volna. Bár bedobtak egy politikai blöfföt pár hónapja, de az annyira gyerekes volt, hogy egyszerűen komolyan sem lehetett venni – nyilvánvaló, hogy ezzel ők is tisztában voltak. Garantálom, hogy megépül a harmadik híd Szegeden!

Állítás: „Hogyan akar céget és várost vezetni egyszerre?”

Ha bizalmat kapok ősszel, akkor természetesen lemondok a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségéről,  és a cégemnél is kialakult egy fiatalokból álló vezetőség, akik már a komolyabb projekteket is tökéletesen le tudják bonyolítani. Megígértem azt is, hogy ha bizamat kapok ősszel, akkor a Ferroép semmilyen önkormányzati, városi megbízást nem fog kapni a következő 5 évben.

Állítás: „Nemesi nagyon kampányol, már-már tolakodóan.”

Ebben a városban 17 évig nem volt divat, sőt, egyenesen üldözték azt, aki mást mert mondani és gondolni, mint Botka László. Személyes sértésnek vette ugyanis a polgármester. Emiatt valóban szokatlan lehet sokaknak, hogy most megjelenik más vélemény is, nem csak Botka Lászlóé. A jó hír viszont az: nagyon sokan, és egyre többen vagyunk Szegeden, akik igazi változást szeretnének. Most minden esélyünk megvan, hogy végre a szegediek győzzenek október 13-án, ne a múlt.

Állítás: „Fúj: Milliárdos!”

Nem vagyok milliárdos, de nincsenek és nem is lesznek anyagi problémáim.  Tudom, hogy mit jelent alulról indulni, ezt senki sem veheti el tőlem. Szégyellni viszont nem fogom a mögöttem és a munkatársaim mögött álló 30 évet, és azt, hogy közösen felépítettünk egy olyan vállalkozást, mely a térségben meghatározó, és emberek százainak megélhetését biztosította, és biztosítja ma is. Nekem tehát a politika, a városvezetés nem a pénzről, nem a megélhetésről és nem is a hatalomról szól. Mert ezekre nincs szükségem, mint ahogy vállveregetésre sincsen, elég sikert értem már el az elmúlt 30 évben. Egyetlen célom van: támogatni és segíteni azt a várost és azt a közösséget, vagyis a szegedieket, akiknek sokat köszönhetek – visszaadni abból, amit Szegeden kaphattam. Gazdasági szakember vagyok. A gazdaságfejlesztés számomra a legfontosabb. Erős gazdaság nélkül nem lesznek jobb munkahelyek, és nem lesz magasabb fizetés sem Szegeden. Márpedig Szegednek ez kell. Úgy gondolom, elérkezett az esélyünk arra, hogy nagyot lépjünk előre, Szeged lehessen Magyarország legsikeresebb és leggazdagabb városa.

Közélet

Lélegzetelállító felvételeken tárulnak elénk Szeged éjszakai fényei

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az extrém magas, 400 méteres drónrepülés a repülésügyi szakemberek figyelmét is felkeltette.

Tovább olvasom

Hírzóna

Hajléktalanok látogatnak a vásárhelyi Emlékpontba

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség jóvoltából.

Tovább olvasom

Gazdaság

Szegeden is már több ezren használják a “bankgyilkos” applikációt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kag.jpg

Megjelent:

Szerző:

De Debrecenben, Pécsett és Miskolcon is sokan letöltötték.

Tovább olvasom

Aktuál