Írjon nekünk

Sport

Új, műfüves focipálya épül Tápén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

A Szent Mihály labdarúgócsapata egy évvel ezelőtt megvásárolta a tápéi focipályát, tavasszal pedig lehetőségük nyílt arra, hogy TAO-támogatásból műfüves pályát létesítsenek a területen. Az új pálya augusztus második hetére készülhet el. A szent mihályi klub megállapodást kötött az FK Szegeddel, melynek értelmében a diszkoszvetősök Tápén játsszák majd a hazai meccseiket.

– Sajnos a pálya talaja a nagy esőzések után rendkívül sarassá vált, így nem igazán volt alkalmas edzések, vagy bajnoki mérkőzések lebonyolítására – kezdte Bereczki Ibolya, a Szent Mihály klubmenedzsere.  – Májusban egy TAO pályázat keretein belül lehetőségünk nyílt arra, hogy műfüves pályát létesítsünk a területen. A kivitelező augusztus első-második hetére ígérte a munkálatok befejezését – tette hozzá. Kiemelte, a jövőben szeretnék az öltözőket is felújítani.

– Egyelőre csak a pálya épül, de a továbbiakban szeretnénk korszerűsíteni az öltözőket is. Jó lett volna, ha már első körben tejes mértékben fel tudtuk volna újítani a létesítményt, de így is nagyon örülünk, hogy lesz egy saját műfüves pályánk, ahol télen-nyáron tudunk edzeni – fogalmazott Bereczki. Hozzátette, a klub utánpótlás csapatainak bajnoki mérkőzéseit a villanyfénnyel ellátott, új pályán rendezik majd.

Tápéra költözik az FK

Az Etelka sori uszoda és sportcsarnok beruházása miatt az FK Szeged távozni kényszerült a Felső Tisza-parti Stadionból. Kárász Dávid, a diszkoszvetősök elnöke elárulta, Tápéra költözik az együttes.

– Az FK Szeged, mint bérlő az elmúlt félévben is igénybe vette a tápéi pályát – kezdte Kárász Dávid, az FK 1899 Szeged elnöke. – Kötöttünk egy hosszú távú megállapodást a Szent Mihállyal, mely biztosítja, hogy a teljes vertikumunk az új műfüves pályán dolgozhasson a női csapatok mellett. Ez mindkét fél számára előnyös, hiszen így számukra tervezhetővé válik a létesítmény működtetése, nekünk pedig nyugalmat ad, mert hosszú távon lesz hol edzenie a csapatainknak – fogalmazott. Hozzátette, azért döntöttek a tápéi pálya mellett, mert az FK utánpótlását zömmel a Tápé környéki iskolából merítik.

Eldőlt: Megye II-ben indulnak

Biztossá vált, hogy az előző idényben a Megye I. utolsó helyen végző FK Szeged a következő szezont a megyei másodosztályban kezdi. Hüvös Gábor, a csapat korábbi vezetőedzője elmondta, a feltöltési sorrend végett lett volna lehetőségük arra, hogy a megyei élvonalban maradjanak, de a vezetőség végül az osztályváltás mellett döntött.

A diszkoszvetősök elnöke kitért arra is, hogy a felnőtt csapatuk két éven belül visszaköltözhet a Felső Tisza-parti Stadionba.

– A szurkolónk szerették volna, ha a körtöltésen belül maradunk, de erre sajnos nem volt lehetőség.
Kaptunk egy szóbeli ígéretet arra vonatkozóan, hogy két év múlva – ha megvalósul a sportcsarnok és az uszoda beruházás – visszatérhetünk a Felső Tisza-parti Stadionba. Ezzel együtt úgy gondolom, ha vissza is költözünk, az utánpótláscsapataink minden bizonnyal Tápén maradnak majd – zárta gondolatait.

Kommentek

Sport

Újra Magyarország rendezheti a vizes vb-t

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Erről a FINA döntött vasárnap a dél-koreai Kvangdzsuban.

Tovább olvasom

Sport

Amerikai centerrel erősít a Szedeák

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Brian Asbury a Naturtex-SZTE-Szedeák újabb légiósa – jelentette be a klub honlapján. Kommentek

Tovább olvasom

Sport

Végleges a MOL-Pick Szeged felkészülési programja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nikolenyigaborviktor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szegeden két edzőmeccset játszik a csapat.

Tovább olvasom

Aktuál