Rakétaként lőtt ki Nemesi Pál népszerűsége


Alig három héttel Nemesi Pál bejelentését követően egy új közvélemény-kutatási adatsor szerint jelentősen megemelkedett Nemesi Pál független polgármesterjelölt ismertsége és népszerűsége Szegeden - tudta meg lapunk Nemesi kampánystábjától. "Biztatóak az adatok" - fogalmazott egyikük. "Nemesinek a szegedi jövőképet, a gazdaságfejlesztési elképzeléseit érintő tervei, vagy éppen a fiatalok szegedi boldogulását érintő javaslatai is nagyon népszerűek a szegediek körében" - mondta lapunknak a jelölt egyik segítője.
Sikeres kampánystartot vett Nemesi Pál független polgármesterjelölt. Három héttel azután, hogy bejelentette indulási szándékát, a jelölt ismertsége nagyon megemelkedett. "De talán ennél a biztató fejleménynél is fontosabb, hogy azok, akik Palit már ismerik, nagyon jó véleménnyel vannak a személyéről és a Szegedet érintő terveiről" - mondta a Déli Szónak a kampánystáb egyik tagja. Biztató, hogy ilyen jó rajtot vett a jelölt, mondta egy másik segítője: "Az adatok alapján Nemesi Pált tapasztaltnak, szavatartónak, hitelesnek tartják a szegediek, és róla gondolják azt, hogy meg tudja oldani a helyiek égető problémáit, például a 3. Tisza-híd megépítését, a gazdaságfejlesztést, a munkahelyteremtést" - sorolta az eredményeket a kampánystáb tagja. "Egységesen kilencvenszázalékos támogatottsága van a fiatalok szegedi boldogulásának támogatásában, az iparfejlesztésben, a 3. Tisza-híd megépítésében. Örülünk, hogy a szegediek Nemesi Pálban látják ezekre a gondjainkra a megoldást" - fogalmaztak. A Déli Szó által megismert adatok szerint 17 év elteltével valóban Nemesi Pál lehet Botka László első számú kihívója a polgármesteri székért, mert az adatok alapján a szegediek is úgy látják: Nemesi Pál esélyes jelölt, aki a szakértelmével valódi gazdasági fellendülést hozhat Szegednek.