Írjon nekünk

Hírzóna

Kutatni szeretne a biológiai diákolimpia szegedi aranyérmese

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Matek, fizika és kémia területén is megmérettette magát diákévei során Hunyadi Marcell Dávid, aki tizenegyediktől a biológia iránt is elkezdett érdeklődni. Úgy tűnik, jó döntés volt, aranyérmes lett ugyanis a nemzetközi diákolimpián. Orvosnak készül, kutatni szeretne a jövőben. Bioinformatikával foglalkozhat az SZBK-ban – olvasható a Délmagyar cikkében.

Hunyadi Marcell Dávid, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium végzőse – másik három társával egyetemben – hollóházi porcelánból készült aranyérmet vehette át a szegedi rendezésű versenyen.

Mint mondta, speciális matematika szakon végzett, számos matematika-, fizika- és kémiaversenyen megmérettette magát, tizenegyedik osztálytól pedig biológiai vetélkedőkön is szerepelt. – Elkezdett egyre jobban érdekelni a biológia, azt gondolom, ez fontos ahhoz, hogy valamit jó szívvel csináljunk, mert ha unalmas, akkor nem éri meg foglalkozni vele. Ahhoz, hogy a biológiában jó legyen valaki, sokféle gondolkodásmódot kell megérteni, nekem tetszik a természettudományos szemlélet. Leginkább a biokémia érdekel, a vegyületek öntögetése igazán látványos. Az állatok és a növények is különlegesek, de nem annyira, mint a biológia és a kémia együttes hatása – merült bele a részletekbe Marcell.

– Ha minden jól megy, szeptembertől a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban dolgozhatok, ahol nagy áteresztőképességű mikroszkópiai és gépi tanulási módszereket kutathatok, ez kimondottan bioinformatika, ami most igazán felkapott tudomány. Az olimpián baráti kapcsolatom lett az angliai diákokkal, ez akár a későbbiek során kutatási szempontból is jól jöhet – tette hozzá.

További részletek ITT olvashatók.

Kommentek

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Magányos szkipetár migránsra leltek Röszkén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Tovább olvasom

Hírzóna

Orwell megjósolta a Facebook-világot is

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Apáti Bence cikke.

Tovább olvasom

Hírzóna

Felújítják a csengelei konyhát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Pályázati forrásból több mint 13 millió forintot fordítanak a berendezés modernizálására.

Tovább olvasom

Aktuál