Írjon nekünk

Hírzóna

Változatos könyvheti programok lesznek Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Csaknem százharminc rendezvénnyel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, könyvkiadók, folyóiratok programjaival várják az érdeklődőket a 90. Ünnepi Könyvhéten és 18. Gyermekkönyvnapokon Szegeden – tájékoztatta a szervező Somogyi-könyvtár az MTI-t.

Bár a hivatalosan ötnapos rendezvény megnyitóját csak június 13-án tartják az egészen a hónap végéig tartó programok sora már vasárnap elkezdődött: kávéházakban, könyvtárakban és művelődési intézményekben kínálják a könyvújdonságokat, zajlanak a dedikálások, beszélgetések és zenei előadások.

A Tisza-parti városban a rendezvények hagyományos központi színtere a Dugonics tér, itt állnak majd a könyvkiadók sátrai és itt található a beszélgetések, színházi és zenei produkciók egyik fontos helyszínéül szolgáló színpad is.

Az idei könyvhetet Grecsó Krisztián nyitja meg, ebből az alkalomból adják át az Év könyve díjat, valamint az önkormányzat könyvkiadási támogatásait is. A következő nap tartják a könyvtár olvasásnépszerűsítő játéka, a Könyvkirály eredményhirdetését és mutatják be a Szegedi Horizont 2019 antológiát, amely a városhoz kötődő írók, költők mintegy húsz magyar nyelvű lapban tavaly megjelent műveiből nyújt válogatást.

Számos tematikus program színesíti a kínálatot, színpadra lépnek fiatal szerzők, de szó esik arról is, milyen fiatal író(nő)ként bekerülni az irodalmi körforgásba. A szépirodalom és a líra mellett hangsúlyos szerep jut a tényirodalomnak is: bemutatják Molnár Gyula és Andrési Pál A civilizáció káros hatásai az élővilágra Magyarországon című kötetét, de a szerző részvételével ismerhetik meg az érdeklődők Marc Redfield A terror retorikája: töprengések a 9/11 és a terror elleni háború kapcsán című művét.

A bemutatott alkotások köre azonban bővebb a könyveknél: a programsorozat alkalmából a nagyközönség is találkozhat az SZTE BTK történettudományi doktori iskolájának hallgatói által fejlesztett innovatív, történelmi társasjátékokkal, a Konfliktusszimulátorokkal.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Már csaknem háromszázan kértek autóvásárlási támogatást Csongrád megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nagyon népszerű a nagycsaládosok körében.

Tovább olvasom

Egyetem

Kínai egyetemmel köt együttműködést az SZTE

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Méghozzá a Southwest University of Political Science and Law (SWUPL) nevű felsőoktatási intézménnyel.

Tovább olvasom

Hírzóna

Két új biciklijavító állomást létesítenek Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy belvárosi és egy újszegedi szervizt építenek.

Tovább olvasom

Aktuál