Közélet

Új körforgalom épülhet Makón

Új körforgalom épülhet Makón

2019. június 12., szerda
Új körforgalom épülhet Makón

Makó egyik legveszélyesebb közúti csomópontja a rákosi úti, ahol hamarosan körforgalmat alakítanak ki - adta hírül a Rádió7.

Farkas Éva Erzsébet polgármester a rádiónak elmondta: az önkormányzat már több alkalommal kezdeményezte itt körforgalom kialakítását, de eddig mindig elutasították. Most azonban levelet kapott az önkormányzat a szakminisztériumtól, amelyből kiderült: felülvizsgálták az ügyet és elindították a rákosi úti körforgalom tervezési eljárását. Az évek alatt több halálos baleset is történt már ebben a forgalmas útkereszteződésben. Farkas Éva Erzsébet arról is beszámolt, hogy a legutóbbi testületi ülésen nem csupán a rákosi úti körforgalomról volt szó, hanem az önkormányzat tavalyi zárszámadásáról is. A 2018-as esztendőben a bevételi teljesítés elérte a 98,4 százalékot és közel 100 millió forinttal emelkedett a normatíva összege. A helyi adóbevétel pedig a tervezetthez képest 27 százalékkal lett több. A város így jelentős támogatást tudott nyújtani a civil szervezeteknek, valamint számos testületnek, a rendőrségtől kezdve egészen a mentőkig. Szociális téren is sokat költöttek, például csak a gyermekétkeztetésre 43 millió forintot.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.