Európa-szerte több ezer diák dolgozik azon, hogy energiahatékony járműveikkel új rekordot állítsanak fel az idei Shell Eco-marathon Europe versenyen. A megmérettetést, valamint kísérőprogramját, a Make the Future Live-ot ebben az évben július 1. és 5. között rendezik meg a Weybridge-i Mercedes-Benz Worldben, London külvárosában.
2019-ben 25 ország 161 csapata kapott meghívást Európából és azon túlról, hogy két versenyszámban tegye próbára műszaki és tervezői tudását. Az első, az 1985 óta megrendezett távolsági verseny, amely azt méri, mely csapat tud a legtávolabb eljutni a legkevesebb energiával, a másik pedig a pilóták versenye. Magyarországról idén három csapat – a győri SZEnergy, a kecskeméti Kandó Electric és a
szegedi
STECO team – vesz részt, akik ebben az évben az Innovációs és Technológiai Minisztérium védnöksége alatt utaznak Londonba. A
Szegedi Tudományegyetem
STECO csapata két év után tér vissza a versenybe. A jobb hatásfok érdekében kicserélték a motort, és az azt vezérlő elektronikát is átalakították. A csapat az elmúlt időszakban a tesztelésekre helyezte a hangsúlyt, hogy még energia-hatékonyabbá tegyék elektromos autójukat, és így megdönthessék korábbi rekordjukat. A tavalyi távolsági versenyen a francia Microjoule-La Joliverie csapat autója egy liter üzemanyaggal 2324 km-t tett meg. Az idei verseny kihívást jelent a már rutinosnak számító csapatok számára is. A legnagyobb újdonság a teljesen új helyszín és ismeretlen versenypálya, amely nem csak technológiailag állítja kemény feladat elé a járműveket és a tervezőiket, hanem a csapat stratégiáját is próbára teszi. Az esemény ad otthont a Vezetői Világbajnokságnak is, amelynek fináléjában fej-fej melletti versenyben csapnak majd össze a városi koncepció kategóriában induló legjobb európai, amerikai és ázsiai csapatok autói. Itt a bizonyított energia-hatékonyságnak találkoznia kell a stratégiai gondolkodással, valamint a pilóta rátermettségével és gyorsaságával. Cél, hogy az autó elsőként lépje át a célvonalat anélkül, hogy kifogyott volna belőle az üzemanyag. A magyar csapatok autói idén a Supernova Intertrans Kft. támogatásával jutnak el a London külvárosában megrendezett versenyre.
További információ
a Shell Eco-marathonról és a Make the Future-ről a http://www.shell.co.uk/makethefuture
weboldalon, Twitteren a twitter.com/shell_ecomar oldalon, és Facebookon a
facebook.com/Shell oldalon található.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.